AKTUÁLIS
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
2023-05-31 - Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
2023-04-07 - A Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is, amit szinte mindenkor és minden vallás ünnepel, illetve a különböző kultúrák megemlékeztek, megemlékeznek róla.
Aranyérem a modellvitorlás OB-n2023-10-01
Egy éremmel és több helyezéssel zárta az ölbői horgászbázis legnagyobb taván a 2023-as modellvitorlás Országos Bajnokságot szeptember 16-17-án az F5-E hajóosztályban a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub . A versenyről Kunvári Sándor egyesületi tag számolt be.
Javuló teke eredmények2023-10-01
A bajnokság első fordulójában elszenvedett sima vereség után, a második körben, idegenben szoros meccsen 4:2-re kapott ki a Battai Gurítók gárdája a Krix Team "A" ellen.
Kéményseprő álláshirdetés2023-09-30
Kéményseprő szakmunkásokat és betanított munkásokat keres a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet.
Elfogadták az új gondozóház koncepciótervét - Képviselő-testületi összefoglaló2023-09-27
Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testülete több mint 25 napirendi pontot tárgyalt meg a szeptember 27-i ülésen. Kiemelkedő jelentőségű volt a költségvetés módosításához kapcsolódóan számos egyesületi és alapítványi kérelem támogatása. Zöld utat kapott az 50 férőhelyes gondozóház koncepcióterve, így elkezdődhet a hatósági engedélyek megszerzéséhez szükséges folyamat.
Elérhető a SZEK időpontfoglaló mobilalkalmazás2023-09-26
A százhalombattai lakosok az interneten és mobilalkalmazáson keresztül is foglalhatnak időpontot a Százhalom Egészségügyi Központba október 1-jétől. Emellett megmarad a személyes és telefonos lehetőség is.
Fontos hazai győzelem!2023-09-26
29-25-re győzött (15-11) a Százhalombattai KE a Csepel ellen a férfi kézilabda NB II. osztályában a szeptember 24-i fordulóban. A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.
Lövész érmek a tűzfegyveres országos bajnokságokon2023-09-26
A Magyar Sportlövők Szövetsége két egymást követő szeptemberi hétvégén rendezte meg a 20 lövéses Nemzeti és a 60 lövéses Nemzetközi versenyszámok országos bajnokságait a Fehér úti Nemzeti Lőtéren. A rekordszámú nevezésnek köszönhetően maratoni hosszúságú hétvégék voltak.
Két tucat karate érem2023-09-26
Kiválóan szerepelt a Százhalombattai Karate Egyesület a SKI OPEN Karate versenyen – tájékoztatott Sándor Imre a klub elnök-helyettese.
Elgurult lehetőség2023-09-26
Vereséggel kezdett a Battai Gurítók gárdája a BUKSZA bajnokságban, ahol 5:1-re kikapott a csapat a fővárosi Olajos Amazonok vendégeként szeptember 19-én.
Sinka László fogadóórája2023-09-26
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok, október 10-én, kedden, 15 és 17óra között tartja fogadóóráját.
ÉLJEN A LEHETŐSÉGGEL! 2023-09-26
Ingyenes tüdőszűrés a százhalombattia lakosok részére a SZEK-ben, október 9-31-e között.
Halálos robbanás Dunafüreden2023-09-25
Kigyulladt, majd berobbant egy lakóház Százhalombattán, a Rákóczi utcában hétfőn kora délután. A házban egyedül élő 70 év körüli férfi életét vesztette.
Jó bor, jó barátság - Szüreti szomszédolás2023-09-22
XVIII. alkalommal rendezték meg a Tárnoki Szüreti Mulatságot, amelyre idén is meghívást kapott Százhalombatta, illetve Érd, Pusztazámor, Ercsi, Diósd és Sóskút is.
13 battai érem a nemzetközi kajak versenyen2023-09-22
Idén második alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Wichmann Tamás Nemzetközi Regattát, ezúttal 46 magyar és 11 külföldi klubból összesen 800 sportoló részvételével. Kilenc országból, Ciprusról, Izraelből, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból, Szerbiából, Szlovákiából, Vietnámból és Magyarországról érkezett nevezés.
Új miserend2023-09-21
Szeretettel várják a híveket, a katolikus istentiszteleti alkalmakra, az augusztus 21-től életbe lépett új miserend szerint.
MESÉS SZEPTEMBER VÉGE A KÖNYVTÁRBAN2023-09-21
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a népmese napját. A kezdeményezés a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárból indult, a Magyar Olvasástársaság közvetítésével terjedt el mára határokon túlra is. A népmese napja logóját – a világfát – László Bandy, városunkban élő képzőművész-tanár készítette.
Szolgálat szárazföldön és vízen2023-09-19
Számos rendezvényt biztosított a százhalombattai polgárőrség az elmúlt hetekben – tájékoztatott Szalai Attila elnök.