2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Nyílt napok - digitálisan - az Arany Iskolában
2020-10-19 -
Az élet nem állhat meg, a gyerekek nőnek, fejlődniük kell, ehhez iskolába kell járni és iskolába lehet járni. Ismét működnek az iskolák, ám minden egy kicsit más ebben a tanévben, hiszen alkalmazkodnunk kell a járványügyi előírásokhoz. A felvételi előtt álló negyedikes és nyolcadikos gyerekek tanulnak, küzdenek, hogy a központi felvételiket majd januárban minél jobban meg tudják írni, és minél jobb félévi bizonyítványt szerezzenek. Közben a szülők és gyerekek iskolákat keresnek, várják a nyílt napokat. Azonban a nyílt napok is másképp lesznek az idén, hiszen idegen felnőtteket, gyerekeket nem lehet az iskolába beengedni. Persze alkalmazkodunk!

Az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban két ízben is betekintést nyerhetnek az gimnázium mindennapi életébe a továbbtanulni szándékozók. Az idén nem lesz személyes találkozás, de egy kis stáb, sok lelkes diákkal és kreatív pedagógusokkal együttműködve hetekig dolgozott azon, hogy kisfilmek, interjúk, fotók, tájékoztatók segítségével megmutassák iskolánkat, így segítve az iskolaválasztást. Ezeket a kisfilmeket a meghirdetett nyílt napi dátumokon lehet először látni, majd azután folyamatosan, bármikor megnézhetők. A kisfilmek elérhetőségei, negyedikesek részére:  https://youtu.be/ndDFr5GDMcU  
 és nyolcadikosok részére: https://youtu.be/eEenwjqc0DA

Röviden arról, mit is tud iskolánk kínálni a gimnáziumban tanulni vágyók részére.
Az általános iskolák 4. osztályosai számára a 2021-22. tanévben is meghirdetjük a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzést (0001) melyben új elemként, emelt szinten - heti 5 óra -  szinte tagozatként oktatjuk az angol nyelvet és emellett emelt óraszámban a matematikát (heti 4 óra).  Ebben a képzésben 9. évfolyamtól a biológia emelt szintű, és az informatika (programozás)-matematika emelt óraszámú oktatás felé tagozódhatnak a tanulók. A felvételt nyert tanulók számára egyenes út biztosított az érettségiig. Kiemelkedő eredményű sportolók képzését továbbra is támogatjuk.

A jelenlegi 8. osztályosok számára többféle lehetőséget kínálunk a gimnáziumba belépni szándékozóknak. Választhatják az informatika(programozás)-matematika emelt óraszámú képzést (0002) azok, akik az általános iskolában is eredményesen tanulták és szeretik ezeket a tantárgyakat. A biológia emelt szintű képzést (0003) azoknak javasoljuk, akik később a biológiával vagy természettudományokkal kapcsolatos területen szeretnének továbbtanulni.  Második idegen nyelvként választhatóan a német vagy az olasz nyelvet kínáljuk mindkét területen.

A nyelveket kedvelő nyolcadikosoknak javasoljuk gimnáziumunk idegen nyelvi profiljait. Az angol nyelvi előkészítő képzéssel induló osztályunk kezdő szintű (0004) és haladó szintű (0005) csoportja angol nyelvtudású diákokat vár, hiszen a heti 16 óra angol nyelvi képzés bontott csoportban mindenkinek lehetőséget ad a nyelv további maximális elsajátítására, az emelt szintű érettségire történő felkészülésre, nyelvvizsgák (középfokú, felsőfokú) megszerzésére. Ennek a képzésnek a másik előnye az emelt óraszámú informatikai oktatás, ami a sikeres ECDL vizsgára történő felkészülést biztosítja. A NYEK-es tanulók második idegen nyelvként szintén olasz vagy német nyelvet választhatják. A NYEK-es év után ez az osztály emelt szintű nyelvoktatással folytatja tanulmányait az érettségiig.
A januári (2021. január 23.) központi felvételi dolgozat megírására iskolánk is kijelölt intézmény, tehát várjuk a jelentkezőket a központi felvételi dolgozat megírására magyarból és matematikából.

A gimnáziumi osztályokba történő bekerülés feltételei, valamint a felvételi eljárás rendje részletesen megtalálható honlapunkon (arany.battanet.hu), de telefonos érdeklődésre is szívesen válaszolunk (06 23 355 013).

2020. október 20-án a nyolcadik osztályosok, október 21-én a negyedikesek számára nyitjuk meg iskolánk bemutatását prezentáló digitális anyagainkat a fent közölt címeken, melyek honlapunkon is megtalálhatók. Ezekben köszöntők, majd a felvételikkel kapcsolatos tudnivalók találhatók. Betekinthetnek a DÖK kisfilmjei révén a diákéletünkbe és természetesen az új kis- és nagydiákokat váró tagozatainkat is bemutatjuk, ahol a leendő osztályfőnököket is megismerhetik.

Szeretettel várunk minden 4. és 8. osztályos tanulót és a kedves szülőket a digitális térben iskolánk megismerése, majd később felvétel céljából.

Horváthné dr. Hidegh Anikó, intézményvezető
 

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.