2023. június 02. - Kármen, Anita napja
Péntek
Min:15°
Max:26°
Szombat
Min:11°
Max:21°
Vasárnap
Min:11°
Max:21°
Hétfő
Min:14°
Max:21°
Kedd
Min:14°
Max:17°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Valódi arany - írta: CK
2016-06-09 - Jubieumi fogadással és ünnepi Aranygálával zárta harmincadik tanévét a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium június 8-án a BKK-ban. A vendégeket, köztük Sárközi Márta tankerület-igazgatót, Sinka László alpolgármestert, valamint Szekeres József egykori tanácselnököt és Mitták Ferenc nyugalmazott irodavezetőt dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató köszöntötte.
Felidézte a jubileumi tanév kiemelkedő eseményeit, a többi között a fotókiállítást a nyugdíjas pedagógusok portréival, az ovisoknak rendezett szülinapi Aranykaput, valamint az öregdiák-találkozót.

Áttekintette az alma mater fejlődésének legfontosabb állomásait: a kezdetektől meghatározó nyelvi, irodalmi, kommunikációs, majd Zsolnai módszert, az SNI tagozatot, a nyolc évfolyamos gimnáziumot, a Regionális Autista Központot és a gimnazistáknak indított nyelvi előkészítő osztályt. Két fontos értéket emelt ki, amelyek mindig jelen voltak az oktatásban és nevelésben: az élethosszig tartó tanulást és a fenntartható fejlődést minden területen.

Az Arany a kezdetektől aktívan kapcsolódott be a különféle pályázati projektekbe és nemzetközi együttműködésekbe. Ezekre összesen 52 millió forintos támogatást használhatott fel az elmúlt öt évben. Évente mintegy 50 diákja jut ki külföldre, az idei tanévben 20 pedagógusa vett részt továbbképzésen idegen nyelvterületen, és 28 volt azoknak a száma, aki itthon fejlesztették szakmai ismereteiket.

Az intézményben folyó sokszínű tevékenységet, az itt dolgozók és tanulók vállalkozó kedvét és nyitottságát számos cím, elismerés, kitüntető védjegy igazolja. Legutóbb – 2015-ben – az Autisták Országos Szövetségének elismerését, az "Autista barát iskola" címet kapták meg.

Az igazgatónő hangsúlyozta: kollégáival nem a különféle tantárgyakhoz tartozó, folyton változó és egyre hatalmasabb ismeretanyag átadását tekintik a feladatuknak, hanem azt, hogy megtanítsák a gyerekeket tanulni. Az elmúlt harminc év sikereiért köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, a fenntartónak, a partner intézményeknek és cégeknek, nem utolsó sorban pedig a tantestületnek és az intézmény többi dolgozójának.

A pezsgős koccintást és a hatalmas torta felvágását követően kétrészes Aranygála kezdődött a zsúfolásig megtelt Színházteremben. Az első részben a szokásos ének-, tánc-, zene-, próza- és versbemutatókat láthatta a gyerekektől a közönség. A második részben egy olyan darabot állítottak színpadra, amelyet az Arany korábbi diákja rendezett.


AKTUÁLIS
2023-05-31 - Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
2023-04-07 - A Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is, amit szinte mindenkor és minden vallás ünnepel, illetve a különböző kultúrák megemlékeztek, megemlékeznek róla.
2023-04-03 - Elhunyt dr. Götzinger István.
Várják az óvárosiak véleményét a csekkbefizető automatáról
2023-06-01
Tisztelt Óvárosi lakóközösség! Magyar Posta Zrt. 2023. február 13-án kelt levelében tájékoztatta Önkormányzatunkat, hogy a vállalatot érintő erőteljes energiaválság miatt különösen nagymértékben megemelkedett költségek okán szünetelő, Százhalombatta 3. számú posta, azaz a 2440 Százhalombatta, Szent László utca 17. szám alatt található óvárosi postahely visszanyitására nincs lehetőségük. Erre tekintettel az Óvárosban sajnálatosan megszűnt a postai szolgáltatás.  

"Családbarát Hely" - Nyílt levél a Hamvas Béla Városi Könyvtár vezetője és munkatársai részére
2023-05-30
Tisztelt Kovács Marianna Igazgató Asszony! Nagy örömmel olvastam levelét, amelyben tájékoztatott arról, hogy A Hamvas Béla Városi Könyvtár elnyerte a "Családbarát Hely" címet, a Családbarát Magyarország Központhoz benyújtott pályázat alapján. A könyvtár a családbarát szempontok megvalósulása szerint, mint szolgáltató hely pályázott és nyert.

Szúnyoggyérítés
2023-05-30
Földi úton történő szúnyoggyérítés lesz Százhalombattán június 2-án, a napnyugta utáni órákban. Pótnapok, június 3-4-e, ugyanebben az időben.

Eredményes terepfutás
2023-05-30
Sikeresen teljesítették a SZVISE futói a VUK SE szervezésében, Százhalombattán megrendezett FUTAPEST terepfutóversenyen az 5 és a 11 km-es távokat.

Emlékezés a békediktátumra
2023-05-30
Megemlékezést tart a százhalombattai FIDESZ és a KÉSZ helyi szervezete az 1920 június 4-én életbe lépett trianoni békeszerződésről, amely nyomán Magyarország elveszítette területének mintegy kétharmadát. A kormány az évfordulót 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Lukács Bernadettet, a százhalombattai FIDESZ elnökét kérdeztük az eseményről.

8. Battai Könyvünnep
2023-05-30
Az országos könyvheti rendezvényeket megelőzve, Százhalombattán június 2-án megünnepeljük a könyveket, az olvasást!

Kincsek a könyvtárban
2023-05-30
Felemelő gálával zárult a 2023. évi Városi vers- és prózamondó verseny a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban május 19-én, pénteken. A többhónapos versenyfolyam során több mint 150 diák fordult meg a gyerekkönyvtár színpadán. Pontos számot azért nehéz mondani, mert közülük többen több kategóriában is indultak. Volt olyan kisdiák, aki háromban is, de róla később!

Rejtelmek éjszakája az Arany Bálon
2023-05-30
Elegánsan dekorált bálterem, színvonalas műsor, hideg-meleg változatos svédasztal, szülői süteményektől telített büfé, széles spektrumot kínáló italpult és maximális vendéglétszám jellemezte az ARANYKAPU ALAPÍTVÁNY immáron 16. alkalommal, a Szekeres Rendezvényközpontban megrendezett bálját.

Egy katonaorvos sírfelirata a római kori Százhalombattáról
2023-05-30
A közelmúltban a "Matrica" Múzeumba került római feliratos síremléket Nerius Fortunatus nevű férfi halotti szellemeinek állították. Sírfelirata alapján ő az észak-afrikai mórok Kr. u. 2. század végétől Matricában állomásozó ezerfős gyalogos segédcsapatának (cohors milliaria Maurorum) az orvos tisztje (medicus ordinarius) volt.

Döntsön a lakosság; bevezetik a közösségi költségvetést - Képviselői-testületi összefoglaló
2023-05-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 25-én tartotta soron következő ülését. A testület a többi között támogatta a polgármester közösségi költségvetés megalkotására vonatkozó javaslatát, aminek lényege, hogy egy helyi közösség, akár választókerület - meghatározott összegig - közvetlenül dönthet környezete fejlesztéséről.

Két érem a modellvitorlás Kanizsa Kupán
2023-05-25
Ezüst- és bronzérmet nyert, valamint 4 dobogó közeli helyezést szerzett a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub Nagykanizsán az RG 65 osztályban, május 18-20-án – számolt be Kunvári Sándor egyesületi tag.

Dobogós hely a Modellvitorlás Észak Adria Kupán
2023-05-25
Bronzérmet és szép helyezéseket szerzett a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub a nagykanizsai megmérettetésen, május 19-20-án – Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolója.

Akciós barnakőszén vásárlás
2023-05-24
Tradicionális hazai barnakőszénre hirdettek fűtési szezon előtti felkészülési akciót.

Közösségi költségvetés - Lakossággal közös városfejlesztés
2023-05-24
Százhalombatta polgármestere a közösségi költségvetés bevezetésére tesz javaslatot, ami révén minden választókerületben 10 millió forintos keret felhasználásáról dönthetnének az ott élők – hangzott el május 24-i sajtótájékoztatón.

Ünnepi szemétszállítás
2023-05-23
Változatlan rendben történik május 29-én, Pünkösdhétfőn a lakótelepen a kommunálishulladék szállítás, illetve Dunafüred I.városrészben a zöldhulladék szállítás.

Ismét segít a Remény Bajnoka
2023-05-22
Újabb táborozási pályázatot írt ki a százhalombattai gyerekek számára a Remény Bajnoka Alapítvány – hangzott el május 19-i tájékoztatón.

Összetört egy álom, nem sikerült a bennmaradás
2023-05-22
31-25-re kikapott hazai pályán a Százhalombattai KE a Debreceni EAC-től a férfi kézilabda NB I/B osztályában az utolsó fordulóban (félidő: hazai-vendég 12-14). Tallér Zsolt, a battai klub elnökének beszámolója.

Füredi Piknik és sárkányhajó verseny - Hagyományteremtő rendezvény
2023-05-22
Szabadidős és kulturális programokkal egybekötve rendezte meg az Önkormányzat a XVI. Tavi Sárkányhajó Versenyt a Csónakázó-tavon május 20-án.

Miniszteri elismerés
2023-05-21
Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Vigh Orsolyának Pintér Sándor belügyminiszter. A Százhalombattán, Óvárosban élő díjazott két évet dolgozott a Nemzeti Népegészségügyi Központ Szűrésirányítási Főosztályán. Az elismerést elsősorban a koronavírus-járvány idején végzett tevékenysége, illetve egy sikeres újraélesztésben való részvétel okán érdemelte ki.

Virágváros - Együtt a szép környezetért
2023-05-21
Ismét nagyon sokan jelentek meg a virágosztáson Százhalombattán, ahol a város különböző helyszínein összesen 20 ezer tő egynyári növényből válogathattak a lakók. Petúnia, begónia, mézvirág, kakastaréj és büdöske is volt a választékban.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.