2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:4°
Max:13°
Szombat
Min:6°
Max:12°
Vasárnap
Min:4°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:11°
Kedd
Min:4°
Max:12°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Sportré - Vizi Csaba, kulcsfigura - írta: CK
2013-02-28 - Egykori versenyzőként, szakemberként, edzőként és sportszervezőként minden a vízhez köti. Részt vett az ország egyik legnívósabb utánpótlásbázisának számító százhalombattai úszó szakosztály megalapozásában, tanítványai nemzetközi sikereket értek el, Bodrogi Viktort két olimpiára kísérhette el. Tapasztalataival, ismereteivel mindhárom városi uszoda építésében közreműködött. Nélküle valószínűleg nem lenne ugyanaz Százhalombatta sportélete, de mára az egész magyar úszósportban hasznát veszik.
Ötödikes volt, amikor átadták a százhalombattai tanuszodát, Szalai Jánostól tanult úszni, és hamarosan versenyzői szintre jutott. A győri vízügyi szakközépiskolában szerzett víztechnikusi oklevelet, majd 1988-ban a Testnevelési Főiskolán úszóedzői diplomát. 1993-ban az úszószakosztály vezetőedzője, 1996-tól a Pest Megyei Úszó Szövetség elnöke, 2000-ben a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) elnökségi tagja lett. Főállásban a Városi Szabadidő Központ vízi létesítményei műszaki üzemeltetéséért felel. Edzői, sportszervezői eredményeit több városi és megyei díjjal ismerték el. 2010-ben az európai úszószövetség (LEN) kitüntetéssel jutalmazta a budapesti Eb szervezésében végzett munkáját.
 
- Néhány éve még azt mondta, szeretne további olimpikonokat kinevelni, de úgy tűnik, edzőként erre már nem lesz lehetősége, véglegesen sportmenedzser lett.
- Azt szoktam mondani, hogy valakinek ezt is csinálni kell. A magam bőrén tapasztaltam, milyen, ha az edző szervezi az utazást, a nevezést és neki kell előteremteni az ezekre szükséges pénzt is. A VUK tavaly hatodik helyen szerepelt az összesített pontversenyben. Minden esély megvan arra, hogy további olimpikonok kerüljenek ki innen, és ezért sportszervezőként is sokat tehetek.
 
- A sportdiplomácia sokban hasonlít a politikához. El tudja viselni az árnyoldalait?
- Ha velem minden rendben van, minek idegesítsem magam? Az az egy év, amit főállásban az úszó Eb szervezésével töltöttem, nagyon értékes tapasztalatokat nyújtott. Rengeteget tanultam Ruza József főtitkártól, Gyárfás Tamástól, Kiss Laci bácsitól. A gyakorlatban ott értettem meg például azt, mekkora jelentősége van az írásnak, vagyis annak, hogy mindent dokumentáljunk, meg, persze, a médiának. Ezek nélkül sajnos, semmi sem működik tökéletesen.
 
- Belülről hogyan látja a magyar úszósportot?
- A TAO nagyon negatívan érintette azokat az ágakat, amelyek nincsenek a kedvezményezett körben. Nemcsak azért, mert a potenciális szponzorok csak a látványsportokra költenek, hanem azért is, mert ezek ebből megengedhetik maguknak, hogy kiemelkedően vonzó feltételeket teremtsenek a gyerekeknek. Emiatt sokan elmennek focizni, kézizni például az úszás vagy az atlétika helyett. Most azonban úgy néz ki, hogy korrigál a kormány, támogatást kapnak a TAO-ból kirekedt sportágak, kiemelten az úszás, mint az egyik legeredményesebb hazai sportág.
 
- A százhalombattai úszás?
- Egyértelműen sikersztori onnantól, hogy felépült az első tanmedence, és lelkes szülők, Szalai Jancsi bácsi meg a többiek elkezdték szervezni a szakosztály alapjait egészen odáig, hogy Százhalombattán zajlanak a legjobban szervezett úszóversenyek. Mindehhez persze a lelkesedés, a szakértelem mellett nagyon kellett a város támogatása is. Az infrastruktúra kialakítása, karbantartása, ugyanis sokba kerül.
 
- Minden megvan ahhoz, hogy olimpikonok kerüljenek ki a VUK-ból?
- Egyedül a felsőoktatási intézmény hiányzik a városból. Napi négy-öt óra edzés mellett nem lehet még az iskolába is ingázni. Vérzik az ember szíve, ha 18-19 évesen, majdnem kész versenyzőként kell elengednie a tanítványát, de be kell látni, hogy lesz későbbi élete is, nemcsak úszóként kell helyt állnia, ahhoz pedig tanulásra van szükség. Egyébként országosan is problémának érzem ezt. Jó dolog, hogy a tehetséges úszóink kimehetnek az USA-ba tanulni, de április végére, az egyetemi bajnokságokra hozzák őket csúcsformába, nyáron pedig már nem villognak annyira. Itthon kellene megteremteni a legkedvezőbb feltételeket, és ez most elindult a debreceni egyetemen. Nagyon szorítok, hogy meg is valósuljon.
 
- Mire a legbüszkébb a sportpályafutásából?
- Elkísérni a versenyzőmet az olimpiára – ez a legcsodálatosabb érzés, de már az is örömmel és sikerélménnyel tölt el, hogy a régi "gyerekeim", akik ma huszonöt-harminc évesek, a mai napig vissza- és összejárnak, vagyis máig közösséget alkotnak. Óriási szakmai sikerként éltem meg a Budapesti Eb-t is. Rengeteg jó embert ismertem meg és rengeteget tanultam, amit a helyi sportéletben is kamatoztatok.
 
- Szokott még úszni?
- Mostanában újra bevonz a medence. Talán azért, mert régebben, edzőként elég volt napi öt-hat órát hallgatni a csobogást. Emellett kezdem érezni, hogy elmúltam húsz éves. Nincs baj, két kilométerrel rendbe lehet hozni. Mindenkinek ajánlom.
 
- A két kilométert?
- Az is elég, ha fél órát lebeg, leveszi a terhelést a gerincéről, kicsit átmozgatja magát.
 
- Kit ajánl a következő Sportréba?
- Bodrogi Viktort, akiről talán kevesen tudják, hogy az amerikai egyetemi tanulmányok után visszatért Battára, részt vesz a versenyzők felkészítésében és nemzetközi versenybírói pályafutás előtt áll.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.