Érettségi után szerzett híradás-technikusi bizonyítványával a honvédséghez tartozó Híradástechnikai Vállalatnál kezdett dolgozni. Ott ismerte meg későbbi feleségét. A nősülés nagy feladat volt a szülők anyagi támogatása nélkül, ekkor ajánlotta figyelmébe egy ismerős Százhalombattát. 1967 februárjában helyezkedett el a DKV-ban.

 

- A régi katonai munkahely után szimpatikus volt az új cég, ahol nagyon jó kapcsolatok alakultak, hiszen mindannyian egyidősek voltunk. Ez nagyban befolyásolta a közérzetünket, a munka hangulatát, a céghez való viszonyunkat. Őszinte, a mai napig élő vagy feléleszthető kapcsolatok születtek, mindig tudunk miről beszélgetni. Akkor még csak egy üzem működött a finomítóban, a műszerészek számára folyamatos feladatot jelentett az új technikák megismerése. Mindig készültünk valamire, és ez teljesen lekötött. Az irányítástechnika számomra nem csak munkát jelentett. Emellett mindenféle üzleti dolgokba keveredtem. Külföldi útjaimon vettem ezt-azt, amit itthon eladtam.

 

- Vagyis korán vállalkozásba fogott.

- 1982-ben indultak a vállalati gazdasági munkaközösségek, azaz a vgmk-k. Lehetőséget láttam bennük, érdeklődtek a kollégáim is, a jó szakemberekből álló csapatra pedig mindenhol szükség volt. Felvállaltuk a karbantartást és kivitelezést a DKV berkein belül, folyamatosan kaptunk megbízásokat. Egyébként is jól kerestünk, de a plusz mindig jól jött. Így ment ez 1996-ig, amikor elkezdődött az egyes feladatkörök kiszervezése a finomítóból. Akkor már művezető voltam a műszerészeknél, láttam, hogy az elsők között leszünk a leépítésben. Megegyeztem a vezetőséggel és kiléptem. Így lett a másodállásomból főállás. A korábbi jó viszony, a megbízható, minőségi munka megalapozta önálló vállalkozásunk működését. Csak a MOL-nak dolgoztunk. Először apróbb feladatokat kaptunk, aztán elkezdhettük bővíteni a létszámot. A kezdetekkor mindent én végeztem, de ahogy szerteágazóbb lett a munka, bővült a létszám, a cég pedig idővel zrt-vé alakult. Nagyobb részfeladatokat, összetettebb fővállalkozói megbízásokat kaptunk. Hatalmas fejlődés ment végbe a MOL-nál, és mi minden nap tanultunk. Amikor 2008-ban bejött a válság, már hetvenen-nyolcvanan dolgoztunk a cégnél. Megpróbáltunk a finomítón kívülről is megrendelőket szerezni, a kivitelezés mellett karbantartási feladatokat is elvállaltunk, ami növelte a biztonságunkat. Működtek a régi kapcsolatok, amikkel igyekeztünk élni, de soha nem éltünk vissza vele. A válság miatt csökkenteni kellett a létszámot, de a mag megmaradt. Pár éve felvetődött a MOL-ban a kiszervezett cégek visszaintegrálásának ötlete, ami azóta – például a karbantartás esetében - el is kezdődött.

 

- Ma is elegendő a vállalkozása sikeres működtetéséhez a rendszerváltás előtt megszerzett kapcsolati tőke?

- Mindenkivel ki tudok jönni. Nem az erő, hanem a megegyezés híve vagyok, és mindig tartom magam a szavamhoz. Manapság azonban már nem úgy működnek a kapcsolatok, ahogyan régen. Lecserélődött az állomány, a döntéseket nem egy személy hozza. A korábban meghatározó műszaki szemléletet felváltotta a közgazdasági gondolkodás. Abba viszont senki sem gondol bele, hogy tényleg mindig jobb-e az olcsón végzett munka. A MOL jól tükrözi az ország gazdasági helyzetét. Mindennek emelkedik az ára, a fogyasztás pedig csökken. Pár éve még nem gondoltuk, hogy az olajipar válságba kerülhet, de egy ideje nincs nagy beruházás a finomítóban, a szinten tartás maradt a feladatunk. Mára sajnos, már nem látom biztosítottnak, hogy folyamatosan akad megbízás a vállalkozásunknak. Az időközben kialakult széles vállalkozói rétegben egyre nagyobb a verseny, és a szabadpiac nem erkölcsi alapon működik. Egy-két munkánk során nem fizettek ki bennünket, ez elvette a kedvem a nyitástól. A gyógyszeriparban látok némi menekülő útvonalat, de igyekszem nyitva tartani a szemem, a fülem, nagyon vigyázok, mit vállalunk el. Óriási előnynek tartom, hogy soha nem vettünk fel kölcsönt, nem lebeg felettünk Damoklész kardja.

 

- Milyen jövőt lát a vállalkozása és saját maga előtt?

- Hatvankilenc éves vagyok. Amíg mozogni tudok, biztosan be fogok járni dolgozni, ahogy az egyik nyolcvan éves kollégám is teszi. Egy darabig még lesz munkájuk az itt dolgozóknak. Két fiam 1973-ban és 1974-ben született. A kisebbik repülőgép-szerelőnek tanult és követett a céghez, a nagyobbiknak kereskedelmi vállalkozása van. A feleségem is MOL-os volt, de ahhoz, hogy én azt tehessem, amit szeretek és sikeres üzletemberré váljak, neki kellett felvállalnia a család, az otthon minden gondját. Összességében elégedett vagyok az életemmel, hiszen megvalósítottam, amit akartam.

 

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?

- Bata Róbert volt kollégámat, akivel a kezdetektől együtt dolgoztam a finomítóban, és később kapcsolatunk megmaradt a vállalkozói oldalon. Az ő cégük jelenleg is a MOL számára végez tervezési feladatokat. Gondolkodásmódja, emberi kapcsolatai, a feladatokhoz való hozzáállása számomra mindig példaértékű volt.