Gimnáziumi tanulóként került Ózdról Százhalombattára, amikor édesapját felkérték a DKV műszerautomatika osztályának megalapítására. Budapesten folytatta tanulmányait az akkori József Attila, most Szent Imre Gimnáziumban.

- Azt mondják, a bejárás megterhelő, sok időt elvesz a diákok életéből, de én sok barátot szereztem az utazás során. Nagyon jó gimnáziumba jártam, ahonnan a tanulók legnagyobb részét felvették egyetemre. Az ózdi általános iskolában a tanárom bevezetett az áramkörök világába, úgyhogy a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karára jelentkeztem. A műszerszabályozás-technika elmélete érdekelt, kerestem, hol lehet a gyakorlatban továbbfejleszteni, így kerültem az egyetem után a DKV-ba. Kitaláltam egy karriert, hogyan akarom magam szakmailag fejleszteni, és ebben nagyon céltudatos voltam. Futballoztam is abban az időben, és középpályásként a játékszervezés volt a feladatom. Ehhez tudnám hasonlítani a vezetési módszeremet is: igyekeztem úgy magam mellé állítani a kollégákat, hogy ők is elfogadják és magukénak érezzék a rendszert. Nem harccal, hanem érzékkel, meggyőzéssel, meghagyva az alkotás szabadságát, csak a célt megjelölve. Ha a kollégának sikerélménye van, már magától végzi a dolgát.

- Mindeközben tanított és tanult is.

- A DKV-ban 15 éven át tanítottam fizikát és szabályozáselméletet vegyipari gépésztechnikusoknak. Közben kitanultam az elemzéstechnikát is. Esténként német gépkönyveket fordítottam, így megtanultam a szakmát és a nyelvet is. A német nem volt épp szerencsés választás, mert a számítástechnikában inkább az angolra volt szükségem. Amikor indult a DKV-nál indult a számítógépes folyamatirányítás, abban nagyobb perspektívát láttam, és a vállalaton belül munkahelyet váltottam. Az új kollektívával aztán sokat jártunk az akkori NDK-ba, ahol sokkal fejlettebb volt ez a terület, nagyon sokat lehetett tanulni az ottani kollégáktól. Nagy kihívás volt, mert tolmács nélkül kellett megértetnünk magunkat. Aztán megkérdezték, van-e kedvem az akkor induló krakk-üzemben dolgozni. Mondtam, persze! Angolul kellett tudni hozzá, de én csak németül és oroszul beszéltem. Két hónap múlva pedig Párizsba utaztunk, mert ott tervezték az itt kiépítendő rendszert. Rengeteget szótáraztam. Nagyon izgalmas volt megtanítani a kollégáknak az új rendszert, megtalálni, mivel lehet motiválni őket. Fiatal, ambiciózus csapat alakult ki a szakma és az élet minden területéről. Bármilyen probléma felvetődött, megoldottuk. Ez a nyitottság, hogy hagyták "fusizni" az embereket, gondolkodásra serkentette őket. Nagyon sokat számított, hogy alkotó részesei lehettek a folyamatoknak. Szolid, szerény kollégákkal dolgoztam, akik élvezték, amit csináltak. Emberileg is összetartott a társaság, jó hangadókkal jó irányba haladtunk. Együtt futballoztunk, ma is emlegetik a MOL-ban azt a kollektívát.

- Hogyan élték meg a vállalat átalakulását?

- Amikor a MOL-ban különböző kft-k jöttek létre, addigra jó néhányan már megtanultuk a cégekkel történő kapcsolattartást, az üzleti gondolkodást, hiszen ebben nőttünk föl. Mindig arra bíztattam a kollégáimat, amit egyszer megtanulnak, azt nem vehetik el tőlük, és bárhol elismerést szerezhetnek vele. A 140 fős kollektívából 30 mérnök mostanra meghatározó szakmai vezető szerte az országban, akik a mai napig minden segítséget megadnak egymásnak. Én pedig tervezés és terveztetés-vezető lettem, az egész finomító irányítástechnikai fejlesztését, automatizálását koordináltam. Például a maradék-feldolgozási projekt kapcsán három év alatt közel tíz üzemet állítottunk át számítógépes vezérlésre, és központosítottuk az irányítást. Ez munkahelyek elvesztésével is járt, de ha nem tesszük meg ezeket a gazdaságossági lépéseket – üzem sem lesz. A műszerezés fejlődését mutatja, hogy egy nagyobb üzem kezdeti ezer ellenőrzési pontos rendszerét ma tízezer pontos rendszer felügyeli, irányítja. Egy ilyen hatalmas "verklit" nem lehet egy személyben vezetni: kollektív bölcsesség, őszinte légkör kell hozzá. A vezetés művészete abban áll, hogy jó alsóbb vezetőket kell választani, akik szintén jól választanak.

- Vezetőként teljesen elszakadt a szakmai munkától?

- Az az elvem, hogy ma osztályvezető vagyok, de ez holnap megszűnhet, nem szakadhatok el a gyakorlati oldaltól. Aki lépést tart a fejlődéssel, azon a MOL is nyer, és bárhova tovább tud lépni. Az automatizálási feladatok zöme nem változik, csak az, miként végezzük el. Nagyon sok tanfolyamon vettem részt országon belül és határon túl. Aki fejlesztő alkat, nem tudja abbahagyni. A hidrokrakk üzem tervei készen várják a piaci változást. Reménykedem, hogy még a cégnél leszek, amikor megvalósul!

- Meséljen a családjáról is!

- A nővéremmel példás nevelést kaptunk a szüleinktől, Nem lehettem volna ilyen sikeres a feleségem nélkül, aki megteremtette a családi fészek hangulatát, igazgatta a mindennapok gondjait. Két lányom és egy fiam nőtt fel közben. Egyik lányom orvos, a másik gyógyszerész, mindannyian kiváló, szorgalmas gyerekek. A fiam villamosmérnök, ugyanolyan tudatosan építi a karrierjét, ahogyan annak idején én tettem. Ez az igazi büszkeség.

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?

Jovián Péter barátomat, volt kollégámat. Nagyszerű, tehetséges ember, példát mutató pályát fut be. Mindig érdekelte az elektronikus szakma, gyakorolta, majd a vállalkozás felé fordult. Különös adottsága, ösztönös érzékenysége van a vállalkozáshoz. Van, aki tanulja, van, akinek a vérében van.