• img

    Őszi-téli átállás - Közlekedésbiztonsági tippek V.

    Vezetéstechnikai tréning - A téli időjárás, a megváltozott útviszonyok más vezetéstechnikai tudást igényelnek, mint a nyári körülmények közötti vezetés. A 2012. január 1-je előtt "B" kategóriás vezetői engedélyt szerző járművezetők még részesültek járműkezelési oktatásban és vizsgát is tettek, de azóta csupán néhány, a mindennapi életben jelenlévő apróbb feladat elsajátítása szükséges a vizsgához. Miből is állt annak idején a járműkezelési vizsga? Szlalom, oszlop megközelítése, három féle parkolás, emelkedőn való elindulás, Y fordulás, gyorsítás, lassítás. Ezek azok az alapok, amelyek nélkül nem lehet személyautót vezetni.

    TOVÁBB
  • img

    Üdülési joggal szélhámoskodtak

    Vádat emeltek egy nő és két férfi ellen, akik cégük nevében 412 embernek telefonon vagy különböző szállodákban szervezett előadásokon színlelt ajánlatot tettek arra, hogy értékesítik az üdülési jogukat. A 2011 és 2013 augusztusa között kicsalt pénzt vélhetően magukra költötték – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.  

    TOVÁBB
  • img

    Olykor még a megengedettet sem!

    A személyi sérüléses közlekedési balesetek jelentős hányada a relatív gyorshajtás következménye, vagyis azért történnek, mert a járművezetők nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választották meg a sebességet – figyelmeztet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

    TOVÁBB
  • img

    Faárusok, házalók, szélhámosok

    Mire érdemes figyelni, hogy ne váljunk csalók áldozatává? A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya csokrot kötött a szezonális jó tanácsokból.

    TOVÁBB
  • img

    Közlekedésbiztonság - A gumiabroncsok cseréje

    A legtöbb gépkocsivezető a nyári gumiabroncsok cseréjét általában a havazáshoz időzíti. Amikor beköszönt a rossz idő, leesik az első hó, mindenki megrohamozza a hozzá legközelebb eső gumiszerelő műhelyt. De biztos, hogy ekkor van ennek az ideje?

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Fokozta a közutak ellenőrzését a rendőrség az elmúlt hetekben Százhalombattán. A közbiztonság megóvásának legolcsóbb és leghatékonyabb módja a bűncselekmények és balesetek megelőzése – mondta Grunda Tibor százados.

    TOVÁBB
  • img

    Vádat emeltek az érdi méregkeverő ellen

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Bűnügyi szempontból nyugodtan teltek a napok októberben Százhalombattán. A választások időszakában és a nemzeti ünnepen fokozott jelenléttel és ellenőrzésekkel biztosította a város rendjét a rendőrőrs – tájékoztatott Grunda Tibor százados, a rendőrőrs vezetője.  

    TOVÁBB
  • img

    Idén is látni és látszani

    TOVÁBB
  • img

    Ki ismeri fel?

    Az érdi rendőrök rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy férfi és egy nő ellen. Harmadik társuk azonosításához kérik a lakosság segítségét.

    TOVÁBB
  • img

    Heti trafi

    A balesetek megelőzése érdekében traffipaxos forgalomellenőrzést végeznek az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai a kapitányság területén. Az erre vonatkozó terv itt olvasható. A rendőrség ezektől eltérő időben és helyen is végezhet ellenőrzést.

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Nem zavarta meg rendkívüli esemény a Battai Napok programjait Százhalombattán. A rendezvények biztonsága felett nagyszámú rendőr őrködött, akiket az önkormányzat által biztosított túlórakeretből foglalkoztattak – mondta el Grunda Tibor, a rendőrőrs vezetője. A hangsúlyt a megelőzésre fektették, kiszűrték és igazoltatták a gyanúsan viselkedőket.  

    TOVÁBB
  • img

    Elaludt főzés közben

    Tűzhelyen felejtett étel miatt riasztották a tűzoltókat tegnap este Százhalombattára, az Augusztus 20. utca egyik társasházába. A lakásban lakó idős asszony elaludt főzés közben, a szomszédok a keletkező füstre lettek figyelmesek.

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    TOVÁBB
  • img

    Rablókat keres a rendőrség

    Az érdi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy Érden elkövetett rablás ismeretlen tetteseinek azonosításában. 

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Nagy létszámban, a polgárőrséggel, a közterület-felügyelettel és a biztonsági szolgálattal összehangoltan látta el a Summerfest biztosítását a Százhalombattai Rendőrőrs.

    TOVÁBB
  • img

    Betörtek a dohányboltba Százhalombattán

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Megerősített létszámmal, a polgárőrökkel és a közterület-felügyelettel közösen biztosítja a Summerfest rendezvényeit a Százhalombattai Rendőrőrs. A rendőrök minden kiemelt rendezvényen jelen lesznek, és a fesztivál minden napján hajnalig járőröznek – mondta el Grunda Tibor százados, az őrs vezetője.

    TOVÁBB
  • img

    Sebességmérés

    A balesetek megelőzése érdekében traffipaxos sebességmérést végez a rendőrség Százhalombattán a Csenterics és a Városkapu utakon ma és csütörtökön, 16 órától 19 óráig. A járművezetők közlekedjenek figyelmesen – kérte Grunda Tibor százados, a rendőrőrs vezetője.

    TOVÁBB
  • img

    Súlyosan megsérült a tegnapi balesetben az autóbusz-vezető

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink