Judo
- SPORT
- 2016-04-05
Tizennégy ország több mint kétszázhatvan versenyzője vett részt a 18. Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságon április 2-án a VSZK-ban. Százhalombattát Szél Pál, Eipl Lajos és Szatmári Csaba képviselte.
TOVÁBBA négyfordulós Pest Megyei Úszó Csapatbajnokság első fordulóját április 2-án az Érd Aréna uszodában rendezték meg. A viadalon 9 megyei csapat vett részt: az érdiek, budaörsiek, szentendreiek és százhalombattaiak mellett két váci és két monori, valamint egy dunaharaszti egyesület.
TOVÁBB
A 2015-ös év után idén is van százhalombattai kötődése a magyar serdülő vízilabda-válogatottnak. Bihácsi Bence hét év battai vízilabdázás után, teljesítményére és sikereire tekintettel már a legnagyobb budapesti egyesületben, a KSI csapatánál kezdte az idei évet.
TOVÁBB
Elkezdődött a versenyszezon a triatlonosok számára. A Százhalombattai VUK SE csapata sikeresen veszi az akadályokat. Soós Dorka első két versenyéből kettőt nyert.
TOVÁBB
Nagy kosárlabda-hagyományokkal rendelkező és széles bázison alapuló akadémiai rendszerben működő csapatokkal mérkőzött az SZKSE Battai Villámok női junior csapata a március 10-13-án Sopronban rendezett országos döntőn. Az ország legjobb nyolc összeállítása közé veretlenül került battai csapat a rangadón a hetedik helyen végzett.
TOVÁBBA megyei I. osztály aktuális bajnoki fordulójában az SZTC a budakeszi Budai Farkasok csapatát fogadta március 19-én, szombaton. A győzelemre a tabella hatodik helyén álló vendégcsapatnak volt nagyobb esélye. SZTC – Budai Farkasok 23-27 (13-13)
TOVÁBBAz SZLK legutóbbi bajnoki mérkőzésének eredménye: Százhalombattai LK - Dunaharaszti MTK II. 4-1
TOVÁBB
Megismételte tavalyi sikerét és fölényes győzelmet aratott Soós Dorka, a Százhalombattai VUK SE Triatlon szakosztályának versenyzője a negyedik Évadnyitó Duatlon Fesztiválon március 20-án Abonyban.
TOVÁBB