Labdarúgás
- SPORT
- 2011-11-14
Negyedik alkalommal rendezte a Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságot a százhalombattai VUK SE úszó szakosztálya a MÚSZ megbízásából Százhalombattán, a Kiss László Sportuszodában a november 11-i hétvégén.
TOVÁBBImmár negyedik alkalommal ad otthon a rangos úszósport eseménynek a százhalombattai Kiss László Sportuszoda 2011. november 11. és 13. között.
TOVÁBB
Két százhalombattai judoka is felállhatott a dobogóra a Magyar Judo Szövetség serdülő korcsoportos Országos Bajnokságán november 6-án Szekszárdon. A versenyen az 1997-ben és 1998-ban születettek vehettek részt, illetve „felversenyezhettek” a diák „A” korcsoportos, 1999-ben született gyerekek.
TOVÁBB
Több mint 300 résztvevő között remekeltek a megye képviseletében versenyző százhalombattai tehetségek az idei Sportlövő Diákolimpia Országos Döntőjén, Hódmezővásárhelyen november 5-én.
TOVÁBB
Kiss László – Százhalombatta díszpolgára – az edzők, Szabó József pedig az úszók kategóriájában került be a vizes sportok nagyjait tömörítő floridai Hírességek Csarnokába.
TOVÁBB
Második helyet szerzett az SZKSE utánpótláscsapata a XV. Nemzetközi Pityke Kupán október 29-31-én Nagykőrösön. A Villámok harmadik alkalommal vettek részt a tornán, és az előző években kétszer kivívott bronzérmet cserélték ezüstre.
TOVÁBB