• img

    Tiszteljük a vizet!

    Három halálos vízibaleset történt az idei nyáron a Duna százhalombattai szakaszán. Érthető, ha hűsölni szeretnénk a vízen vagy a parton, de az alapvető szabályok mellőzése könnyen tragédiához vezethet – figyelmeztetett Szél Pál, a Városi Polgárőrség vezetője.

    TOVÁBB
  • img

    Országos döntőben a battai konyhafőnök

    A tíz legjobb közé, országos döntőbe került a százhalombattai mesterszakács, Balázs Attila csapata a Közétkeztetési Szakácsverseny régiós elődöntőjében Sárváron, június 24-én.

    TOVÁBB
  • img

    Imádja, amit csinál

    "Belőled így nem lesz semmi!" – ezzel biztatták az általános iskolában a százhalombattai Molnár Ákost, aki rendszerint kész is volt a pimasz válasszal: "De, dobos!" Most cirkuszi zenészként járja a világot, és imádja, amit csinál.

    TOVÁBB
  • img

    Díjnyertes perbeszéd

    A munkavállalók jogi helyzetén szeretne javítani az egyetem után Tóth Bence. A százhalombattai joghallgató második helyezést ért el egy nemzetközi perbeszédversenyen.

    TOVÁBB
  • img

    Magyar álom valósul meg Atlantában

    Napokon belül befejeződnek a világ legnagyobb madarat ábrázoló alkotásának munkálatai az Egyesült Államokban. Az óriási szobrot egy magyar művész, Szőke Gábor Miklós álmodta meg. Az acélsólyom elkészítői között volt Vejmola Péter, százhalombattai fiatalember is.  Élményeiről mesélt hazatérése után.

    TOVÁBB
  • img

    Sietős volt Boginak

    Néhány percre az otthonától, a mentőben született meg Százhalombatta egyik legfiatalabb lakója, Soczó Boglárka május 19-én. Az izgalmakat hamar öröm és boldogság váltotta fel a családban.

    TOVÁBB
  • img

    Otthon a drogterápiában

    Rendkívül nehéz, sőt talán lehetetlen annak beleélnie magát egy kábítószerfüggő helyzetébe, aki soha nem küzdött ezzel vagy akár más szenvedélybetegséggel. A függőségek kialakulásában a genetikai hajlamosító tényezők mellett hangsúlyos szerepe van a szociális mintáknak is, amelyeket leggyakrabban még gyerekkorban, a szülőktől kapunk. A református egyház által létrehozott és működtetett Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonában jártunk.

    TOVÁBB
  • img

    Ha zajos a szomszéd - Együttélési egyszeregy

    Aki társasházban él, annak számolnia kell azzal, hogy a szomszédok közel vannak és zajt csaphatnak. Egyedi esetekben segíthet, ha csendháborítás miatt rendőrt hívunk, az életet megkeserítő állandó zajok miatt kérhetünk birtokvédelmet. Ezeknek az ügyeknek a kimenetele azonban kétséges: ha a hatóság úgy látja, hogy a másik lakásból érkező hangok a normális társasházi élet velejárói, akkor tűrnünk kell. 

    TOVÁBB
  • img

    Ha nem száll fel a füst

    Százhalombatta gyakran szerepel a levegőminőséggel foglalkozó híradásokban - igaz, az utóbbi években már nem az ipari szennyezés, hanem a szálló por miatt. Januárban néhány napra nálunk is el kellett rendelni a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, mindez mégsem jelenti azt, hogy kirívóan rosszabb lenne a levegő, mint a régióban.

    TOVÁBB
  • img

    Minden innen indult

    Ötvenéves a modern Százhalombatta első oktatási intézménye, az 1-es Számú Általános Iskola. Valójában minden, ami ma jellemzi a város oktatását, kulturális, sőt, sportéletét, itt kezdődött, innen indult el – mondta dr. Tüske László közoktatási tanácsnok, akivel a jubileum kapcsán beszélgettünk. 

    TOVÁBB
  • img

    A véradókat mindig várják, csak legyen hova!

    Míg korábban évtizedekig vezette a véradási statisztikákat Százhalombatta, az utóbbi időszakban mintha kevesebb lenne a városban a donor. A változásnak sokféle oka lehet. Akad, aki szerint kommunikációs problémáról van szó, a Vöröskereszt munkatársa szerint azonban inkább arról, hogy az utóbbi időszakban nehezen találnak helyszínt. 

    TOVÁBB
  • img

    Fagyos ölelés

    Jégről mentési bemutatót tartott az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a százhalombattai Csónakázó-tavon január 13-án. A szakemberek természetes körülmények között gyakorolták, mi a teendő, ha valaki alatt beszakad a jég.

    TOVÁBB
  • img

    Ötven év, és mindig volt mit csinálni

    Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepelte a százhalombattai Békési házaspár novemberben.

    TOVÁBB
  • img

    Elfogadom, de nem adom fel

    Életünk során gyakran találkozunk nehéz, fájdalmas, küzdelmes helyzetekkel. Mind közül a legnehezebb, legfájdalmasabb, ha saját magunk vagy valamely szerettünk súlyos betegségével kell szembenézni. "Én egy új élet lehetőségét kaptam a ráktól" - állítja Margittai Adrien, a Halom TV egykori műsorvezető-szerkesztője, aki a Hírtükörnek mesélte el gyógyulása hiteles, őszinte, helyenként önironikus történetét.

    TOVÁBB
  • img

    Másodperceken múlt az életük

    Az édesanya lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia a tegnap esti gépkocsitűz során Százhalombattán. A városunkban dolgozó és Ercsiben élő Nagy Zsuzsának csak annyi ideje volt, hogy kikapkodja a hátsó ülésről a holmikat, már robbant az autó.

    TOVÁBB
  • img

    Kúriatúra

    Mintegy kétszázan vettek részt az idei Batta Bringán október 8-án. A várostörténeti kerekezés során egykori kúriaépületekről mesélt érdekességeket Balpataki Katalin, a "Matrica" Múzeum történésze.

    TOVÁBB
  • img

    Valahol Európában

    Jó zene, álomkocsi, szimpatikus, segítőkész söfőr, esetleg nő – nagyjából így néz ki az év fuvarja egy kalandos kedvű fiatalember számára. A stoppolásról, a nagy utazásról, a világ "fapados" felfedezéséről mesélt a százhalombattai Matusz Richárd és Pulinka Zsolt a "Matrica" Múzeumban szeptember 21-én.   

    TOVÁBB
  • img

    Tiszta erőből nyár

    Szokatlanul meleg időjárás és felhőtlenül jókedvű tömeg jellemezte a 23. Battai Napokat Százhalombattán szeptember 9-11-én.

    TOVÁBB
  • img

    Két keréken más a világ

    Ismét felcsillant a remény, hogy lesz kulturált kerékpárút Százhalombatta, Érd és Nagytétény összefogásával a Duna mentén. Ami logikus, tekintve, mennyire sokan bicikliznek. Ki ezért, ki azért. Kiscsalád, nagycsalád, ma láttam Óvárosban egy tandemet. És vannak az igazi megszállottak. Akik száz kilométereket tekernek. Három százhalombattai hosszútáv-bringással beszélgettem.

    TOVÁBB
  • img

    A horgászokért vagyunk

    Február óta hetente legalább egyszer közösen járőröznek a polgárőrök és a hivatásos halőrök a Duna százhalombattai szakaszán. Azt mondják, nincs olyan nap, hogy ne kelljen legalább figyelmeztetniük a szabálytalankodókat, de már látszik a munkájuk eredménye: egyre kevesebben élnek vissza a folyó kínálta lehetőségekkel.

    TOVÁBB