Elhunyt Szűcs István
- JEGYZET
- 2014-08-19
Alig egy hónap múlva elkezdődik az iskolai vakáció. A diákok örömmel várják, sok szülőnek azonban gondot jelent, hogyan biztosítsa gyereke napközbeni felügyeletét, biztonságos, értelmes, tartalmas nyári időtöltését. Kevés család engedheti meg magának a drága táborokat, különösen akkor, ha több hétre, egyszerre több gyereknek kellene biztosítani.
TOVÁBB
Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium főünnepe. A Bibilia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Húsvét a néphagyományban a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.
TOVÁBBSzámos járókelő felfigyelt a szokatlan hangokra és jelenségekre a százhalombattai Liszt Ferenc sétányon, amikor koradélután egy földszinti lakásban nyitott ablak mellett kirabolták a közel kilencven éves T. Istvánt, azonban csak kevesen érezték úgy, hogy tenniük is kell valamit. Legalábbis ez derül ki annak a kisfiúnak a beszámolójából, aki mobiltelefonján értesítette a rendőrséget.
TOVÁBB
Sorsom úgy hozta, hogy – városunkból harmadmagammal – részt vehettünk egy háromnapos délvidéki zarándokúton március harmadik hétvégéjén az országos KÉSZ valamint a bácskai és bánsági Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) közös szervezésében tisztelegve a vérengzések 70. évfordulója előtt.
TOVÁBB
Földünket a víz teszi élhető kékbolygóvá. Hazánkban található Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, Százhalombatta mellett folyik a kontinens legnagyobb folyója. Március 22. a Víz világnapja.
TOVÁBB
Generációs találkozó szerveződik a Facebookon. Az április 12-én, 14 órakor kezdődő összejövetelre azokat várják az E-batta Kultúrkocsmába, akik a hetvenes-nyolcvanas években voltak gyerekek Százhalombattán.
TOVÁBB
A Valentin-nap februárban sokféle érzelmet váltott ki belőlünk, nőkből. Van, aki rózsaszín ködben úszik már csak a szó hallatán is, akad, aki teljesen közömbösen ránt vállat, és olyan is, aki egy százas papír zsebkendőnél nem adja alább ezen a napon. Ennél azért eggyel könnyedebb kihívás a nőnap mindkét fél számára.
TOVÁBB
Életének 82 évében, február 22-én elhunyt Mórotz Ödön, városunk lakója, a Dunamenti Erőmű egyik alapító dolgozója, a helyi repülőmodellezők edzője, támogatója, számos kiemelkedő sporteredmény elősegítője.
TOVÁBB
2014. első jelentős százhalombattai közéleti eseményévé vált Balogh Béla hídépítő mérnök, író látogatása a "Matrica" Múzeumban. A programra olyan számban özönlöttek az érdeklődők, hogy az intézmény munkatársai nem győzték hordani a székeket. Végül két termet foglalt el a még Szentendréről is érkezett közönség, a nézők fele pedig csak kivetítő segítségével élvezhette az előadást.
TOVÁBB2013 havas januárjában írtunk a százhalombattai fiatalemberről, aki a fagyos városban félmeztelenül, mezítláb futva keltette fel az emberek kíváncsiságát. Vörös Tibor, azaz Ibn Rashya október elején kiköltözött Indiába. Az a terve, hogy körbefutja a hatalmas országot.
TOVÁBB
Egy ideje csupasz oszlopok álltak az egyébként sok látogatót vonzó sóskúti fennsíkon. A figyelmes szemlélőnek feltűnhetett rendezettségük, és hogy éppen 14 darab van belőlük, de ennél több nem utalt arra, hogy ez a Jézus keresztútját – Pilátus ítéletétől a sírba helyezésig – 14 képben bemutató Kálvária lenne.
TOVÁBBNem csak Debrecennek van himnusza, de mind közül Százhalombattáé a leginkább jókedvű.
TOVÁBB