• img

    Folytatódnak az Erasmus+ projektek az Arany János iskolában

    A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium koordinálja a Read in Europe című, olvasást, szövegértést, írást és drámaelőadást fejlesztő Európai Uniós projektet. A projekt rész-beszámolóját kiemelkedően pozitívan értékelte a pályázat kiírója, a Tempus Közalapítvány.

    TOVÁBB
  • img

    Zenés küldetés

    Bayer Friderika és Oláh Gergő osztotta meg gondolatait magánéletük és művészi pályafutásuk sorsdöntő pillanatairól, sikereikről, kudarcaikról a százhalombattai HIT Gyülekezete által szervezett, harmadik zenés talk shown. Az esemény teltház előtt zajlott a Szekeres rendezvényközpontban, szeptember 4-én.

    TOVÁBB
  • img

    Megjelent a Stádium legújabb száma

    Pozsgay Imre főszerkesztő halála után Czigány György, József Attila-díjas költő, író, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett érdemes művész vezeti a Stádiumot. A lap felelős szerkesztője továbbra is a városunkban élő Fazekas István Jókai-díjas költő lesz.

    TOVÁBB
  • img

    Ki tud többet a kőolaj-feldolgozásról?

    Negyedik alkalommal rendezi meg a MOL Nyrt. a "Ki tud többet a kőolaj-feldolgozásról?" című versenyt a százhalombattai és környékbeli általános iskolások számára. A verseny fordulói a tanév őszi felében kerülnek megrendezésre. Jelentkezni szeptember 19-ig lehet.

    TOVÁBB
  • img

    Megkezdődött az új tanév

    A tanítás szeptember elsején, csütörtökön kezdődött és 2017. június 15-éig tart. Írásunkban közzétesszük a legfontosabb tudnivalókat, időpontokat, köztük a tanítási szünetek dátumát is.

    TOVÁBB
  • img

    Templomszentelés

    Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök celebrált istentiszteletet a Szent István templom felszentelésének huszadik évfordulóján augusztus 21-én Százhalombattán. Az államalapító nevét viselő templomot 1995-ben kezdték építeni.

    TOVÁBB
  • img

    Fergeteges Summerfest2016

    Micsoda nyitótánc! A vidámság mindig is fontos része volt a Summerfestnek, még az olyan emelkedett percekben is, mint amilyen a nyitóceremónia első tánca. Amikor a könnyed humor találkozik a kőkemény profizmussal, fűszerezve – mind zene, mind koreográfia, mind viselet terén – nemzetközi motívumokkal, ötletekkel, poénokkal, akkor a néző, aki eddig már közel húsz nyitótáncot látott, úgy veri össze a tenyerét, mintha soha többé nem lenne szüksége a kezére. Pedig dehogynem.

    TOVÁBB
  • img

    Változások az új tanévben

    Átszervezték a tankerületeket, jövő év januárjától pedig minden közoktatási intézmény állami fenntartásba kerül. Az átalakulás gyakorlati részleteiről kérdeztük Sárközi Márta tankerületigazgatót.

    TOVÁBB
  • img

    Tű és ragyogás

    Ezzel a címmel rendezte meg Radóczy Mária tűzzománcművész kiállítását a Musica Divina Egyesület és a Szent István Kórus július 9-én Százhalombattán, a Szent István templomban.

    TOVÁBB
  • img

    Szeretné megszolgálni a bizalmat - Szabó Zoltán a Kőrösi új igazgatója

    Elsősorban a sportban lát kiugrási lehetőséget, de az oktatás-nevelés számos területét fejleszteni szeretné a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola új igazgatója. Szabó Zoltán augusztus 16-tól öt évre szóló megbízást kapott az Emberi Erőforrások Minisztérium Klebelsberg Intézményfenntartó Központjától.

    TOVÁBB
  • img

    Új fenntartó a SZISZKI-ben

    A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá került a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium július 1-jén. Az intézmény elnevezése is módosul szeptembertől, a képzés jelenlegi formája azonban változatlan marad.

    TOVÁBB
  • img

    Mesés hét a gyermekkönyvtárban

    Egyszer volt, hol nem volt, a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban, annak is gyermekkönyvtári részlegében volt egyszer egy Mesehét, ott olvasott, alkotott, táncolt és sok-sok mesét hallgatott 27 kisgyerek.

    TOVÁBB
  • img

    A tíz legszebb között

    Magyarország tíz legszebb tere között említi az Origó július 11-i cikke a százhalombattai Szent István teret. Városunk főterét olyan közterületekkel szerepelteti együtt a szerző, mint a pécsi Dóm tér, a tihanyi I. András, a kőszegi Jurisics Miklós vagy a kaposvári Kossuth Lajos tér. Az összeállítás végén látható online szavazást is a Szent István tér vezeti.

    TOVÁBB
  • img

    Újra régészek a földvárban

    Idén júliusban is folytatódik az 1999-ben megkezdett nemzetközi ásatási projekt a százhalombattai bronzkori földvárban. A bronzkori tell település európai jelentőségű az őskorkutatás számára, így a százhalombattai ásatás oktató ásatásnak számít mind hazai, mind nemzetközi tudományos körökben. Az idén is több nemzet mintegy 27 régészhallgatója, fiatal kutatója, két professzora és egyetemi oktatója vesz részt az ásatáson.

    TOVÁBB
  • img

    Nincs alku!

    Minden számadás szívszorító összegzés és sokszor katartikus hitvallás is. Mintha Radnóti, József Attila, Ady, Petőfi, Balassi, de még az ótestamentum zsoltárszerzői is suttogó közelségbe kerülnének hozzánk Fazekas István legújabb, válogatott verseit tartalmazó kötetében, a Nincs alku!-ban.

    TOVÁBB
  • img

    Inspirációk, válaszok, üzenetek

    Hitükről, élettapasztalatukról, sikereikről és kudarcaikról, művészi pályájukról osztották meg gondolataikat a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban helyet foglaló közönséggel a második zenés talk show meghívott vendégei június 26-án. A HIT Gyülekezete helyi szervezete által életre hívott beszélgetésen Szakcsi Lakatos Béla és Szatai Gábor őszinte, elgondolkodtató, többször könnyekig megható, vagy éppen mosolyra csábító vallomását hallhatták az érdeklődők.

    TOVÁBB
  • img

    Hány olvasó fér el a könyvtárban?

    Több mint hétszázan olvastak egyszerre a Hamvas Béla Városi Könyvtár "Dobj el mindent és olvass!" akcióján Százhalombattán június 10-én. Az eseményre az intézmény egész napos rendezvénye, az I. Battai Könyvünnep részeként került sor – a rossz idő miatt az épületben.

    TOVÁBB
  • img

    Fehér akác, parlagfű és krumplibogár

    Ezeket az invazív fajokat figyelik meg a Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium tanulói abban a két éves nemzetközi projektben, amelyben nyolc ország középiskolái végeznek közös természetbúvárkodást.

    TOVÁBB
  • img

    Valódi arany

    Jubieumi fogadással és ünnepi Aranygálával zárta harmincadik tanévét a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium június 8-án a BKK-ban. A vendégeket, köztük Sárközi Márta tankerület-igazgatót, Sinka László alpolgármestert, valamint Szekeres József egykori tanácselnököt és Mitták Ferenc nyugalmazott irodavezetőt dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató köszöntötte.

    TOVÁBB
  • img

    A pitypangtól a reklámművészetig

    A régi asszonyok a pitypang levét használták szemránc ellen, a mai "reklámművészek" pedig Biotojás Kft. névvel adnak el olyasmit, aminek semmi köze az elnevezéshez. Hogy mindez minként függ össze? Egy-egy a számos színes információból, amely elhangzott a Középiskolások Környezetvédelmi Konferenciáján június 3-án Százhalombattán. A rendezvényt és a hozzá kapcsolódó országos pályázatot tízedik alkalommal szervezte meg az Arany János Általános Iskola és Gimnázium.

    TOVÁBB