• img

    Kipp-Kopp Napok

    Idén is vidámsággal teltek az őszi Kipp-Kopp Napok az azonos nevű óvodában Százhalombattán. Minden napra jutott valami újdonság.

    TOVÁBB
  • img

    Élőzene az egész iskolának

    A Muzsikás együttes tartott rendhagyó énekórát az Eötvös és a Kőrösi iskolában október 9-én Százhalombattán. A zenekar tíz éve járja a hazai általános- és középiskolákat, és eddig több mint hatszáz oktatási intézménybe jutottak el. Céljuk élményszerűen, élőben bemutatni a népzenét.

    TOVÁBB
  • img

    Technikatanárok az ország minden részéből

    A Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában rendezték meg a XXII. Technikatanárok Országos Konferenciáját október 6-7-én.

    TOVÁBB
  • img

    Bodzavirágok a góbék között

    Számos fellépésen, koncerten vett részt a százhalombattai Kőrösi iskola  Kisbodzák Énekegyüttese az elmúlt napokban.  Egyebek mellett a Zeneakadémián is énekeltek a Góbé zenekar ünnepi hangversenyén.

    TOVÁBB
  • img

    Közösségi média az oktatásban

    Izgalmas és érdekes kurzusokon vettek részt a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai egy Erasmus tanári pályázati projekt keretében Barcelonában, illetve Firenzében szeptember folyamán.

    TOVÁBB
  • img

    Rendhagyó Széchenyi Napok

    Az Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziumában évtizedes hagyományra tekintenek vissza a szeptemberi Széchenyi Napok, idén azonban az eddigiektől eltérő módon kerülnek megrendezésre a 30 éves jubileumi programok sűrűsége miatt.

    TOVÁBB
  • img

    Liszt Ferenc nyomában

    Sopronba és környékére látogatott a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar szeptember 22-24-én. Közös koncertet adtak a hasonló elnevezésű soproni énekkarral és felkeresték a Liszt-, valamint Haydn emlékhelyeket.

    TOVÁBB
  • img

    Kedvesen, lazán, humorral

    A huszonhárom éves Szabó Hédi, Hédinke elnyerte az Év feltörekvő divatbloggere címet 2016-ban. Tinédzser kora óta rengeteg időt tölt városunkban, itteni barátjával, Somával mintegy nyolc éve alkotnak egy párt. Ahogyan ő fogalmazott, "itt él a második családja". A bloggerek, youtube-erek világáról mesélt a Hírtükörnek.

    TOVÁBB
  • img

    Örök reformáció és aktuális kihívások

    Négy ország hat egyeteméről érkeztek előadók arra a nemzetközi tudományos konferenciára, amelyet a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Reformáció 500 Százhalombattai Emlékbizottság rendezett szeptember 22-én a Barátság Kulturális Központban.

    TOVÁBB
  • img

    Tompa Mihály az ismerősöd?

    Átütő és megérdemelt sikert aratott Kovácsné Pázmándy Ágnes lelkész-könyvtáros a százhalombattai Tompa Mihály Emléknapon szeptember 20-án. Facebook profilt hozott létre a méltatlanul elfeledett és igazán talán sosem értett költő számára. Azon keresztül mutatta be "adatlapját", "albumait" és "ismerőseit" – a középiskolások pedig meglehetősen lájkolták!

    TOVÁBB
  • img

    Fantasztikus élmény volt a Magyar Népdal Napja

    A Csík Zenekar és az Oscar-díjas Bakáts téri általános iskola kórusa mellett a százhalombattai Bodzavirág Kórus és Bodzabogyók Énekegyüttes is részt vett abban a több száz fős zenei produkcióban, amely a Magyar Népdal Napja alkalmából valósult meg Martonvásáron és Székesfehérváron szeptember 15-17-én.

    TOVÁBB
  • img

    Két új nemzetközi projekt az Aranyban

    Alig telt el néhány hét az előző két Erasmus pályázat lezárása óta, máris két új projekt indul a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban.

    TOVÁBB
  • img

    Segítenek visszatalálni - Ghymes koncert a szerzett látássérültekért

    Idén is jótékonysági zenei rendezvényt hirdetett a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE). Az október 14-i budaörsi Ghymes koncert bevételét egy olyan rehabilitációs központ működtetésére szánják, amely a látásukat elvesztőket támogatja az új élethelyzethez való alkalmazkodásban.

    TOVÁBB
  • img

    Felnőttképzés a SZISZKI-ben

    Idén is különböző szakmai képzéseket hirdetett meg a Széchenyi István Szakgimnázium és Gimnázium levelező, illetve esti tagozaton Százhalombattán. A fél, egy vagy két évig tartó tanulmányokkal OKJ-es képzettséget lehet szerezni.

    TOVÁBB
  • img

    Pótfelvételi és tanévnyitás a művészeti iskolában

    Az új, 2017/18-as tanévvel kapcsolatban tájékoztatott a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola.

    TOVÁBB
  • img

    180 napos lesz a tanév

    A 2017/2018-as tanév első tanítási napja szeptember 1-je (péntek), az utolsó 2018. június 15. (péntek) lesz. A tanítási napok száma 180, a nappali tagozatos szakgimnáziumokban 178, a gimnáziumokban, szakközép- és szakiskolákban 179. A végzős középiskolások 2018. május 3-án mennek utoljára iskolába.

    TOVÁBB
  • img

    Tanévkezdés a Kőrösiben

    A Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola dolgozói újult erővel várják régi és új tanítványaikat az új tanévben.

    TOVÁBB
  • img

    Zenei szívdobbanások - Egyéves a DunaBeat

    Több évtizedes álmát valósította meg a százhalombattai hobbirádiós, Mazzag László, amikor tavaly júniusban elindította saját rockzenei műsorát. A 107.0 MHz-es frekvencián hallható DunaBeat túl van az ötvenedik adáson, de ő közel sem fogyott ki a megosztásra váró zenei élményekből.

    TOVÁBB
  • img

    Új darabok, új bemutatók

    Az élethez a mainál nem több szabadság, hanem lényegesen több fegyelem szükséges – talán ez az egyik üzenete Fazekas István legújabb drámáinak.  Az Új Színház a szerző Béres Józsefről írt színdarabját továbbra is játszani fogja, s más Fazekas-műveket is színpadra visz.

    TOVÁBB
  • img

    Sportiskola a Kőrösiben

    Sportiskolai osztály indul a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában szeptembertől. Az első évfolyamon huszonnégy kisgyerek kezdi meg a képzést, amely egyebek mellett heti hét testnevelésórát tartalmaz.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink