• img

    Számítástechnikai fejlesztés az iskolákban

    Régóta aktuális fejlesztést valósít meg a Klebelsberg Központ a Közép-magyarországi régióban, amelynek 650 köznevelési intézményébe 6,2 milliárd értékben 14 ezer számítógépet, hatezer laptopot és hétezer projektort szállítanak ki december 15-ig. A százhalombattai iskolákba összesen közel 50 millió forintos fejlesztés érkezett. 

    TOVÁBB
  • img

    A kovácsműhely

    A Lakihegy Rádió Százhalombattai Stúdiójában készült el Fazekas István Dévai Bíró Mátyásról, a magyarországi reformáció első nagy alakjáról szóló hangjátéka december 6-án. A kovácsműhely című darabot Dörner György rendezte az Új Színház művészeinek közreműködésével. A tervek szerint karácsonykor mutatja be a Lakihegy, majd további, országos rádiócsatornákon is hallható lesz.

    TOVÁBB
  • img

    Sulihét az I-esben

    Sulinapokat tartanak a héten a Százhalombattai I-es Számú Általános Iskolában. A programsorozat évről évre ismétlődő és új elemekből áll, a diákok igényeit felmérve alakítják ki.

    TOVÁBB
  • img

    Ígéretes jövő

    Több mint hatszáz érdeklődő számára tartott előadást a MOM Kulturális Központ Nagytermében és 122 ezer forintos támogatásban részesült a MOL Tehetségprogram keretében Násztor Eszter, a százhalombattai Eötvös iskola végzőse ősszel.

    TOVÁBB
  • img

    Együtt ünnepelt kicsi és nagy

    Fennállásának negyvenötödik évfordulója alkalmából programsorozatot szervezett a Pitypangos Óvoda Százhalombattán november 9. és 25. között.

    TOVÁBB
  • img

    Hatalmas játék és beszélgetés

    Platón szerint többet meg lehet tudni másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt. Ez esetben hatalmas beszélgetés folyt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban december 1-jén, az intézmény névfelvételi ünnepén.

    TOVÁBB
  • img

    Jubileum az Eötvösben

    Fennállásának 45. és névfelvételének 25. évfordulóját ünnepelte a Százhalombattai Eötvös Loránd Két Tanítási Nyelvű Tagozatos Általános Iskola november 29-én. A rendezvényen részt vett Dávid László és Mittákné Bögre Ágnes korábbi igazgató, dr. Tüske László közoktatási tanácsnok, megjelentek a partnerintézmények vezetői, a képviselő-testület tagjai, valamint egykori és jelenlegi kollégák, diákok, szülők.

    TOVÁBB
  • img

    Aki tett valamit másokért, megmarad

    Emléktáblát avattak Pável Nándor alapító igazgató tiszteletére a Százhalombattai 1-es Számú Általános Iskolában november 24-én.

    TOVÁBB
  • img

    Szívünk mélyén

    Rendkívüli biológia órán vehettek részt a nyolcadikosok az Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyílt napján. A téma a szív volt.

    TOVÁBB
  • img

    Három ökoiskola

    Három százhalombattai intézmény vehette át az Ökoiskola címet november 17-én az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban. A SZISZKI és az 1-es Számú először, míg a Kőrösi másodszor nyerte el a tanúsítványt.

    TOVÁBB
  • img

    Lángot vittek, lángot hoztak

    Kéthetes turnén vett részt a Forrás Néptáncegyüttes mintegy harminc táncosa november közepén Chilében.

    TOVÁBB
  • img

    Sikeres pályázat és rádiófelvétel

    A Csoóri Sándor Program keretében benyújtott pályázata alapján négyszáz ezer forintos támogatásban részesült a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Bodzabogyók Énekegyüttese.

    TOVÁBB
  • img

    Képzőművészeti fődíj

    Karácson Dominik, a százhalombattai SZISZKI 12. A osztályos tanulója kapta a kategóriák feletti fődíjat a XII. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlaton Hajdúszoboszlón november 7-én.

    TOVÁBB
  • img

    Kertész leszek, fát nevelek? Pályaorientációs nap a Kőrösiben

    A 2017/2018-as tanévtől egy tanítás nélküli munkanapot pályaorientációs célra kell használniuk az iskoláknak. A százhalombattai Kőrösben november 9-én tartották meg az összes évfolyam számára.

    TOVÁBB
  • img

    E-book lesz a főnyeremény

    Megmozdultak a helyi és környékbeli vállalkozók a Hamvas Béla Városi Könyvtár felhívására. Az egyik százhalombattai számítástechnikai cégnek köszönhetően egy E-book lesz a főnyeremény azon a tombolasorsoláson, amelyet a december 1-jei névadóemléknapon rendeznek.

    TOVÁBB
  • img

    Jelen vagy az életedben?

    A tudatos jelenlét hiányáról, hatásáról és az elsajátítási lehetőségekről tartott részben gyakorlatias előadást dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, családterapeuta és mindfulness-oktató a százhalombattai Barátság Kulturális Központban november 8-án.

    TOVÁBB
  • img

    Pályaválasztás előtt

    Rekordszámú, kettő helyi és nyolc környékbeli – köztük három új – oktatási intézmény mutatkozott be a középiskolába készülő diákoknak és szüleiknek szervezett pályaválasztási fórumon a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában november 7-én.

    TOVÁBB
  • img

    Ősbemutató Harkányban

    Fazekas István Pilátus éjszakája című színdarabjának november 7-én volt az ősbemutatója, Harkányban. A nagyszerű előadás letaglózta a nézőket, a teltházas közönség hosszasan ünnepelte a színészeket, a rendezőt és a szerzőt.

    TOVÁBB
  • img

    Iskolahét az Eötvösben

    Az idei tanévben ünnepli fennállásának 45. és névadójának 25. éves évfordulóját a százhalombattai Eötvös iskola. Az október 24-től 27-ig tartó jubileumi Eötvös-hét központi témája a világegyetem volt. A változatos programok a szülők, a képviselő-testület és az Effektus Alapítvány támogatásával valósultak meg.

    TOVÁBB
  • img

    Színpadon A méltatlan

    Fazekas István új drámájával tisztelgett a reformáció-emlékév előtt az Új Színház október 29-én és 30-án. A Huszár Gál nyomdász-prédikátor meghurcoltatásáról szóló darabot felolvasószínház keretében mutatták be.

    TOVÁBB