Lakatos Lúcia, a sóskúti Andreetti Károly Általános és Művészeti iskola 7. osztályos tanulója, első helyezést ért el a Pest Megyei „Ki Mit Tud?” vers és próza kategóriájában 2009-ben. Kedvenc tantárgya a matematika és a magyar. Már versét is publikálták, de nem költő, hanem színésznő szeretne lenni. Jelenleg önálló szavalóestre készül. Felkészítő tanárával, Málnási-Szász Myrtill-lal beszélgetett a www.pestmegye.hu.
Lúcia Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versével nyerte meg a Ki Mit Tud-ot. Mi alapján választották ki a költeményt?
Hallottam Lúciát tavaly, amikor még gyermekverseket szavalt. Anno én nyertem versenyt Ady: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című költeményével. Ezt a verset korábban még senkinek „nem adtam oda”. Rá esett a választásom.
Hogy érezte magát Lúcia a Ki Mit Tud-on? Mi volt számára a verseny legemlékezetesebb pillanata?
Amikor a döntőben színpadra lépett, még nagyon izgult, de amint elkezdte a verset, megnyugodott és élvezte, hogy minden szempár rá szegeződik. Szeret szerepelni. Mivel még soha nem véleményezte az előadását ilyen szakértői gárda, a kritikát várta a legjobban.
Elismert művészek ültek a zsűriben. Kinek a szavai, gondolatai hatották rá a leginkább?
A népszerű Ghymes együttes alapítójától, Szarka Tamástól ugyan csak 8 pontot kapott, de felhívta a figyelmét arra, hogy a hosszú magánhangzókat röviden ejti. Lúcia nagyon komolyan vette a figyelmeztetést. Egy másik zsűritag, Szarvas József színművész tanítványom hitelességét emelte ki, aminek örült, s azóta is csillogó szemekkel meséli.
Hogyan fogadta a sikerét?
A döntő napján, a helyszínen nem fogta fel, mi is történt vele, csak később, otthon tudatosult benne, amikor tanárai, barátai és családja kifejezték elismerésüket. Büszke magára, de saját bevallása szerint nem változott meg. Titkos füzetébe már hónapokkal a döntő előtt beírta, hogy meg akarja nyerni a versenyt. Sikerült elérnie a célját.
Mennyi munka áll a tanítványa eredménye mögött?
Három és fél év munkája van a teljesítménye mögött. Járt színjátszó körökbe, és szeptember óta folyamatosan feladatokat kapott tőlem. Bár nem én vagyok az iskolai tanára, minden létező versenyre jelentkezünk, amelyek révén fejlesztheti kommunikációs és előadói készségét.
Van kedvenc színésze, költője?
Nincs kedvenc színésze. A színészi játékban a hitelességet tartja fontosnak, szerinte fontos megélni a szerepet. Kedvenc költője Babits Mihály.
Mit gondol, milyen szerepet kaphat a későbbiekben tanítványa életében a művészet és az irodalom?
Jelenleg egy általános és művészeti iskola diákja, felvételizni is drámatagozatos gimnáziumba szeretne, mivel színésznő akar lenni. 13 éves, de már most önálló szavalóestre készül. 25 költeményt fog előadni a népköltészettől, az Ómagyar-Mária siralmon át, a reneszánsz, a szentimentalizmus, a romantika, és a 20. század eleji lírának egy-egy jellegzetes alkotásából.
(Forrás: www.pestmegye.hu)



