Együttműködési megállapodást kötött a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium, valamint a „Matrica” Múzeum június 15-én, a városháza B épületében. A dokumentumot dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó iskolaigazgató, valamint dr. Vicze Magdolna múzeumigazgató írták alá szakmai bemutató keretében.
A közös program célkitűzéseit és főbb elemeit Feketéné Takács Rita programgazda, az iskola pedagógusa ismertette. Mint mondta, az előkészítő munka után, áprilisban került sor a megvalósításra. Három kiválasztott évfolyam egy-egy osztálya vett részt az egész napos múzeumi foglalkozásokon, amelyek a tananyaghoz kapcsolódtak. Az ötödik osztályosok a római korba tettek kirándulást, megismerkedtek a gazdasági, társadalmi és kulturális jellemzőkkel. A hetedikesek számára nemzetiségi napot szerveztek, amelyen négy nemzetiség szokásairól, viseletéről, zenéjéről, nyelvéről, ereklyéiről és motívumairól tanultak. A tizenkettedikesek szerb napon vettek részt, a Százhalombattán élő szerb nemzetiség hagyományaival, ünnepeivel, kultúrájával, szokásaival ismerkedtek, ellátogattak a szerb közösségi házba és az óvárosi szerb templomba is, ahol Dalibor atya tartott nekik előadást. Mindez különösen jelentős lehetőség volt számukra, hiszen az érettségi tételek között a helyi szerb kisebbség jellemzése is szerepelt.
A múzeum munkatársai közül Tóth Zsuzsanna múzeumpedagógus fogta össze a projektet. Minden foglalkozás után felmérte, mennyire találták azt hasznosnak a gyerekek. A projektbemutatón kedvező tapasztalatairól számolt be.
A megállapodás értelmében a következő években is folytatódik a két intézmény együttműködése, elsősorban a már kipróbált módszer alapján, de minden újdonságra nyitottan. A cél, hogy a diákok játéknak érezzék az ismeretszerzést.



