Nincs hatalmasabb erő

  • img
  • img

Idén ötödik alkalommal adták át a százhalombattai önkormányzat tanulmányi díjait június 10-én a városháza B épületében. Kém Istvánné, az ünnepség főszervezője Gorkij szavait idézte bevezetőjében: „…a tudással felfegyverzett ember legyőzhetetlen.

Ezután Vezér Mihály polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta: az önkormányzat nagyon büszke a kiemelkedően teljesítő diákokra, élénk érdeklődéssel kíséri pályájukat és visszavárja őket. A város ezen túl is minden feltételt megteremt az eredményes tanuláshoz. A kitüntetett diákok több mint 2 500 tanulónak lehetnek a példaképei. Hozzátette, köszönet illeti a szülőket és a nevelőket is, hiszen együttműködésük – ha sokszor nem is látványos, de – szükséges feltétele a sikernek.
A Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjak és a Tanulmányi Versenyekért Díjak ünnepélyes átadása után két – nem mindennapi teljesítmény elismerésére került sor.
Szécsi Péter, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 8. b osztályos tanulója a Kiváló Tanulmányi Eredményért díj mellett három Tanulmányi Versenyért Díjban is részesült.
Somogyi Boglárka, a SZISZKI diákja az országos gépíróversenyen második helyezést ért el, így ő is tagja az augusztusban Pekingbe utazó világbajnoki keretnek. Az ünnepi díjátadó befejezéseként kitűnő tízórai várta a kitűnőket.

Forrás: Hírtükör Online

Díjazottak
1.Sz. Általános Iskola
Kiváló tanulmányi eredményért díj: Balla Noémi, Szép Richárd
Tanulmányi versenyekért díj: Fülöp Márk, Kántor Flórián, Tauber Boglárka, Zárai Réka, Kéri Eszter, Hovanyecz Zsolt
Felkészítő tanárok: Gaschler Hedvig, Molnár Anna, Pásztor Imréné,
Maitzné Mihály Ida

Eötvös Loránd Általános Iskola
Kiváló tanulmányi eredményért díj: Koncsár Piroska, Kubovics Márta, Turi Csilla
Tanulmányi versenyekért díj: Virág Anna, Enyedi Vivien, Kubovics Márta, Ravasz Katalin
Felkészítő tanárok: Daruka Béláné, Körmendiné Stoffer Zsuzsa, Dombóvári Gyuláné, Ötvös Józsefné

Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Kiváló tanulmányi eredményért díj: Ketsekeméty Dávid, Pap Eszter, Szabó Krisztina, Szécsi Péter
Tanulmányi versenyekért díj: Boda Léda, Deák Dorottya, Mazzag Bálint, Szécsi Péter, Pethő Ádám, Karácsonyi Janka, Fábián Zsófia
Felkészítő tanárok: Kovács Emőke, Lengyel Anna Mária, Novákné Tamás Gabriella, Csapó Andrea, Adorjánné Káldi Boglárka, Mózes Attila, Feketéné Takács Rita

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Tanulmányi versenyekért díj: Kun Edina, Pruma Nikolett, Tóth Bence, Tóth Márk, Fakán Dávid, Vetráb Mercédesz, Szulyák Nikolett, Szendefi Etelka, Szendefi Dániel, Szöllősi Kitti, Magyari Kincső
Felkészítő tanárok: Tilingerné Sebe Ágnes, Jobbágy Miklósné, Ridzi Gizella, Násztorné Réczey Éva, Legényné Berzy Beáta

Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium
Tanulmányi versenyekért díj: Somodi Boglárka, felkészítő tanár: Tóthné Horváth Julianna

MÖA Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
Tanulmányi versenyekért díj: Fábián Fanni, Tallér Botond, PFAMI Ifjúsági Táncegyüttes, Fábián Fanni, Apróforrás Táncegyüttes
Felkészítő tanárok: Mihovics Márta, Hájas Tibor, Sági Susann, Tóth László, Zsille Dóra, Nemecsek Levente

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák