Mintegy háromszázan vettek részt a városi pedagógusnapon a százhalombattai művelődési házban június 5-én. Az ünnepségen állami és önkormányzati elismeréseket is átadtak.
Vezér Mihály polgármester köszöntőjében kifejtette, ugyancsak bölcsek a magyarok, hogy a pedagógusnapot közvetlenül a gyermeknap után ünneplik, hiszen elválaszthatatlan egymástól a nevelés tárgya és a nevelő maga. A kettős ünnepen pedig eszünkbe kell, hogy jusson, vajon milyen kezekbe kerül a minket követő nemzedék. Megalapozott-e gyermekeink tudása, kiállja-e az idők próbáját nemzetközi összehasonlításban is? Ezt a számvetést valamennyi felelős településvezetőnek el kell végeznie. Százhalombattán büszkék lehetünk az iskolákban zajló kiemelkedően jó nevelő-oktató munkára, amit a diákok tanulmányi versenyeken elért kimagasló eredményei is bizonyítanak.
Az önkormányzat Pedagógiai Díját Banka Tiborné, a Százszorszép Óvoda vezetője vette át. Elismerő Oklevelet kapott Karácsony Éva óvónő, Sefcsik Lászlóné dajka, Fehér Jánosné gyógypedagógus, Feketéné Takács Rita tanárnő és Tornainé Szegedi Erika tanítónő. Aranydiplomát vehetett át dr. Kőrösi Lászlóné, Írisz és id. Bányai Pálné, Kriszta, akik ötven éve végezték el a képzőintézetet. Idén először kapott Gyémántdiplomás Emléklapot Erdei Ferencné, Edit, ő hatvan éve diplomázott. Damakné Ferenczi Anna tanítót és nyelvoktatót az Eötvös iskola javaslatára dr. Hiller István oktatásügyi miniszter Pedagógus Szolgálatért Emlékéremmel tüntette ki. A díjakat Vezér Mihály polgármester, dr. Fazekas István alpolgármester és Szabó Zoltán, az Oktatási, Művelődési, Sport és Idegenforgalmi Bizottság elnöke nyújtotta át.
Az elismerések átadása után Polyák Lilla és Homonnay Zsolt, a Csináljuk a fesztivált című tévéműsor vezetői szórakoztatták a megjelenteket, majd az állófogadáson dr. Fazekas István alpolgármester mondott pohárköszöntőt.
A Hírtükör kérdésére válaszolva a polgármester elmondta, hogy támogatta a pedagógus szakszervezet kezdeményezését, ami alapján a júniusi képviselő-testületi ülésen napirendre kerül a pedagógusok premizálása. Az előterjesztés szerint valamennyi tanintézmény egy havi bértömegnek megfelelő pénzösszeget oszthat fel az ott dolgozók között.
Banka Tiborné
A díjazott óvodavezető úgy érzi, kivételesen szerencsés helyzetben van, hiszen harmincöt évvel ezelőtt ott kezdhette el a munkát, az egykori DHV-s óvodában, ahol ma is dolgozik. A Dunamenti Erőmű 1993-ban bízta meg az intézmény vezetésével. Az óvoda 2000 augusztusában került az önkormányzat tulajdonába, és felvette a Százszorszép nevet. 2007-ben új csoport indítását engedélyezte a képviselő-testület, egy évvel később pedig megvalósult a régi álom: felépült a jól felszerelt tornaterem.
Banka Tiborné élete jelentős részét az óvodában töltötte el, felelősséget vállalva kezdetben saját csoportjáért, majd vezetőként másfélszáz gyermekért. Úgy érzi, munkáját a kollégáiba vetett hite is segítette, nekik is köszönhető, hogy az óvoda egyre sikeresebben, eredményesebb működik a gyermekek és szülők megelégedettségére. Jó hivatást választott, és öröm számára minden nap, amit az intézményben tölthet.





