Először a hozzám közel álló, elvileg baloldali párt, az MSZP gyávaságáról. Írtam már róla többször, most talán összefoglalóbban, mint korábban.
Az MSZP politikai gyávaságát abban látom, hogy abban a tévhitben lépett a rendszerváltás után a politikai porondra, hogy nem kell korábbi múltjával szembenéznie. Elég egy cégércsere, és máris szociáldemokrata párttá válik. Pedig a „kommunista” múltja percről percre, napról napra kísérte. Az orra alá dörgölte ezt a múltat a jobboldal csakúgy, mint gyakori „szövetségese” a liberális párt. Hol durvábban kommunistázva, hol finomabban, poszt-kommunistázva.
Ha – és itt az a sajnálatos „ha” - az MSZP átértékelte volna a baloldali politikában a rákosi-, kádári időkben bekövetkezett főbb eseményeket-, ha azokból kiszűrte volna a követendőket és az elvetendőket, nem kellett volna új utakat keresnie. Olyan új utakat, mint a „baloldali tőkésosztály” fából vaskarikát vagy a blairizmust. Ebben az esetben tartósan megtarthatta volna szavazóbázisát, irányt adhatott volna a felnövekvő, baloldali érzelmű új nemzedékeknek.
A jobboldal hasonló cipőben járt. Ők a rendszerváltást követően alapvetően visszatértek a Horthy Magyarország gondolkodásához anélkül, hogy átértékelték volna annak politikáját. Megtartva benne, ami követendő konzervativizmus és elvetve belőle azt, ami meddő vágyakozás, amely Magyarországot egy világégés utolsó csatlósának avanzsálta.
A rendszerváltás után bal és jobboldali pártjaink politikai gyávaságait gazdaságpolitikai gyávaság követte.
Annak nyilvánvalónak kellett lenni, hogy egy döntően állami tulajdoni viszonyokkal rendelkező szocialista berendezkedésű állam, mint volt a Kádár-rendszer, más, több szociális juttatást biztosít polgárainak - esetenként erején felül is, amiért aztán megkapta a magáét -, mint bármely, a rendszerváltás idején regnáló, magántulajdonon alapuló kapitalista állam. Ennek következményeként az állami tulajdon lebontásával – a privatizáció megkezdésével - egy időben meg kellett volna kezdeni a terhek átrakását az állam válláról a polgárok vállára.
Feltehetően attól félve, hogy ez csúnya fényt vet a kialakuló új kapitalista rendre, ezt a hálátlannak tűnő szerepet sem az első szabadon választott MDF kormány, sem a később azt követő kormányok nem vállalták, sőt egyes területeken még tovább növelték az állam és vállalatainak szociális terheit (lásd a nyugdíjkorhatár leszállítását, 13. havi fizetést, nyugdíjat, utazási kedvezményt, családtámogatást stb.).
A Gyurcsány-féle szociálliberális kormány volt az első, amely a rendszerváltás után másfél évtizeddel felvállalta ezt a nyögvenyelős feladatot. Ugyanakkor ő is elkövette azt a hibát, hogy politikai gyávaságból nem igyekezett megértetni a polgárokkal, hogy ezek a „reformok” amiket propagált, szükségszerű kényszerintézkedések, amelyek egy korábban állami tulajdonnal rendelkező állam magántulajdonú kapitalista állammá való átalakítását eredményeznék. Helyette a Kádár-rendszer rossz berendezkedéséről, bűnösségéről papoltak és papolnak még ma is néhányan.
Mindezeknek a politikai, gazdaságpolitikai gyávaságoknak következményeit éljük ma, amikor csőstül zúdulnak a társadalomra az államgazdaság szerkezetének átalakításával járó nehézségek.
Tisztelettel: Balogh Lajos, Budapest
