Kitüntető szeretettel fogadták a Kisforrás táncosait egyhetes turnéjuk során a török családok. A vendéglátók szinte versenyeztek a battai gyerekekért, akiknek sok fellépést és nagy élményeket tartogatott Törökország.
Megtisztelő felkérést kapott a Forrás Néptáncegyüttes az érdi önkormányzattól. Júniusban németországi, augusztusban angliai testvérvárosi látogatásukra visznek magukkal táncosokat illetve zenekart a százhalombattai tánccsoportból.
Folyik a Summerfest előkészítése. Szigetvári József fesztiváligazgató elmondta, hogy húsz ország meghívását tervezik. Az idei nyári ünnepen kiemelt szerephez jut a határokon túli magyar kultúra bemutatása és bővülnek a gyermekprogramok. Átalakul a vendéglátás is. A főtéren népi ételeket kóstolhatunk majd meg, amelyeket eredeti installációval, helyben készítenek el az árusok.
A fesztivál gazdasági hátteréről annyit mondott az igazgató, hogy most sem jobb, mint amilyen tavaly volt. Késnek a pályázati kiírások, ráadásul a legtöbb pályázatot utófinanszírozásra hirdetik meg, ami a legtöbb fesztiválszervezőnek óriási likviditási gondokat jelent. A Summerfesthez a százhalombattai önkormányzat 8,5 milliós támogatást biztosított, ez a költségeknek mintegy harmadát fedezi.



