„Varázsolj mosolyt!” címmel jótékonysági koncertet tartottak a Szent István templomban május 16-án. A kárpátaljai Nagyszőlős Központi Járási Kórház gyermekosztálya számára gyűjtött életmentő műszerekre a százhalombattai Szent István Kórus, a Szent István Király Alapítvány és a Római Katolikus Egyházközség.
A program Domonkos Béla szobrászművész kiállításának megnyitójával kezdődött. A hangversenyen először a Reménységeink Gyermekkórus mutatkozott be. Az első fellépés során a gyerekek kicsit félszegek, de annál bájosabbak voltak, ami tökéletes ösztönző erő volt a hallgatóság számára az adományozáshoz. A hangverseny szünetében volt lehetőség a jótékonykodásra készpénzbefizetéssel, vagy átutalással, ahol arról is biztosítottak mindenkit, hogy az adományok valóban eljutnak a kárpátaljai kórházba.
A koncerten hallhattuk Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekesnő előadását és a Szent Efrém Férfikart Bubnó Tamás vezetésével. Kristófi Ágnes és Muskát András énekelőadással szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a közönség meghallgathatta Mészöly Dániel hegedűjátékát és Mézes Gyöngyi ütőhangszeres előadását. Varga Petra orgonán, Antal Éva pedig gitáron közreműködött, majd a Pannónia Fóvúsegyüttes és a Szent István Kórus énekelt, az utóbbi Strauszné Könözsi Vera vezetésével.
A rendezvény védnökei Mádl Dalma asszony, valamint Spányi Antal és Beer Miklós megyéspüspökök voltak. A Szent István Király Alapítvány továbbra is szeretettel várja az adományokat a kárpátaljai Nagyszőlős Központi Járási Kórház gyermekosztálya számára (11742135-20082604-00000000).











