Regionális foltvarrást tartott a százhalombattai Folthalom Egyesület május 16-án a Barátság Művelődési Központban. Az eseményre eddig négyszer került sor a régióban, a százhalombattaiak második alkalommal voltak házigazdák.
A foltvarrás egyre felkapottabb hobbi. A százhalombattai csoport már 1996 óta működik, és számos hasonló klub létezik szerte az országban. A battai rendezvényre több városból érkeztek varrni vágyók a régióból, és azon kívülről is, például Sárbogárdról, Dunaújvárosból és Iváncsáról. A vendéglátók és a vendégek egyaránt készültek ínycsiklandó finomságokkal, bizonyítva, hogy nemcsak a varrás mesterei. Természetesen kézügyességük bizonyítására is alkalmuk nyílt: először csiga alakot, majd edényfogót foltoztak össze a Folthalom-tagok irányításával. Ezután meglepetésvarrás következett, amihez a vendégek maguk hoztak anyagot. Pár perc elég is volt hozzá, hogy a színes anyagok papírzsebkendő-tartóvá álljanak össze a dolgos kezek között. A rendezvény végén tombolasorsolás fokozta a hangulatot, a foltvarrók által készített meglepetéseket lehetett nyerni.











