Az Európai Bizottság kezdeményezésére az Egész életen át tartó tanulás programjában részt vevő országok számára Comenius Hetet rendeztek április 27-e és május 1-je között. A rendezvények célja, ráirányítsa a figyelmet a program által kínált lehetőségekre, és lehetőséget biztosítson a résztvevőknek a nyilvánosság előtti bemutatkozásra.
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium Eltérő Tantervű Tagozata április 29-én vetélkedőt rendezett Európa kis tudósai címmel. Dr. Nagypatakiné Hajzer Anna tagozatvezető elmondta: a versenyre az iskola saját összeállítású tananyagából készültek fel a gyerekek. A csoportokban együtt dolgoztak a sajátos nevelési igényű és a normál tagozatra járó diákok, a cél az volt, hogy közösen küzdjenek egy kitűzött célért. Hozzátette: korábban felmérést készítettek arról, mennyit tudnak Európáról a növendékek, és a tapasztaltak alapján bővítették a tananyagot. Az újabb felmérés azt mutatta, hogy sokat gyarapodott a gyerekek tudása.
A Comenius hét április 30-án gálaműsorral és kiállítással zárult, ahol a gyerekek egész éves munkájukból adtak ízelítőt.











