Kutató gyerekek

  • img

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáját a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban április 21-én. Az észak-dunántúli régióból pályázó 6 iskolából 21 kisdiák mérte össze felkészültségét. Közülük nyolcan kutatás, ketten ismeretterjesztés kategóriában jutottak be az országos döntőbe.

Rangos szakmai zsűri értékelte a kommunikációt, a felmutatott ismeretanyagot, a problémafelvetést és az érvelést. A verseny célja, hogy a diákság tapasztalatot, gyakorlatot szerezzen az önművelésben és a forrásanyagok felkutatásában. Hallhattunk előadást a természettudományok, a történelem és a nyelvészet témaköréből is. A gyerekeket foglalkoztatják az esőerdők és a dorogi medence tájrendezési problémái éppúgy, mint a napenergia hasznosításának lehetősége. Sokan merítettek személyes élethelyzetből, a mindennapokból: érdekes kutatásokat mutattak fel az otthoni környezet és a tanulás összefüggéseiről, az élelmiszerallergiában szenvedők hétköznapjairól, illetve az egyedülálló szülők gyerekei és a mesehősök életútjának összehasonlításáról.
Százhalombattáról, az Arany János Általános Iskolából két diák – Szécsi Péter és Deák Dorottya jutott az országos döntőbe.
Dorka, a 4. a osztály tanulója „Állatnyomok és -jelek” címmel tartott érdekes előadást.
- Vettünk egy könyvet az állatnyomokról és –jelekről - mesélte. Megtetszett a téma, és a természetben kezdtem kutatni a nyomokat. Nyáron voltunk kenutúrán, ott is fényképeztem patás állatok és vízimadarak jeleit, a mamámnál pedig a kutya és a macska nyomait figyeltem meg. Ősszel a tanító nénim bíztatott, hogy jelentkezzek a tudományos konferenciára, és segített a felkészülésben is. Találtam egy igen speciális könyvet a témáról. Most még emeletes házban lakunk, de ha beköltözünk az új házunkba, szeretnék állatokat tartani, és ha nagy leszek, állatokkal szeretnék foglalkozni.


Eredmények:
Kutatás témakörben I. helyezést értek el:
- Tóth Nikolett 4. oszt. - Nagy László Ált. Isk. és Gimn., Budapest - Az egyszülős családokból jövő hősök útja a mesékben
- Szoboszlai Roland 4.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk., Dorog - A magyar nyelv és történelem rejtőzködése Komárom-Esztergom megye helységneveiben
- Zeller Mátyás 6.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk., Dorog - Tájsebek a Dorogi medencében, avagy a tájrendezés-tájtervezés feladatai…
- Jenei Ádám 8. oszt. - Vasvári Pál Ált. Isk., Székesfehérvár - Naplopó-a napenergia hasznosításának hatékonysági vizsgálata autómodellen
II. helyezést értek el:
- Szécsi Péter 8.oszt. - Arany János Ált. Isk. és Gimn., Százhalombatta - Milyen hátrányban vannak az élelmiszer allergiában szenvedő emberek másokkal szemben?
- Frittelli Sofia 4.oszt. - Rózsakerti Ált. Isk., Budapest - Karmos majmok szabadon és fogságban   
- Barna Antónia 5.oszt. - Nagy László Ált. Isk és Gimn., Budapest - Elhagyott bányák kőzetei
- Balázs Patrícia és Lugosi Rebeka 6.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk., Dorog - Az otthoni környezet szerepe a tanulásban
III. helyezettek
- Dósa Attila 8.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk., Dorog - A Tücsökzene gyerekvilágának néhány sajátossága
- Nemes Klaudia és Tőke Laura 8.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk., Dorog - A múlt és a jövő postája

Az ismeretterjesztés kategória helyezései:
I. helyezett: Deák Dorottya 4.oszt. - Arany János Ált. Isk. és Gimn., Százhalombatta - Állatnyomok és -jelek
II. helyezett: Hartyán Dorina 8.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk. és Gimn., Dorog - „…a nyakot gyöngy ékesíti…, avagy miért készítek gyöngyből díszítéseket?
III. helyezzetek: Jezsek Zamira 4.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk., Dorog - A világ legerősebb szelei; Hajzer Zsófia 8.oszt. - Zrínyi Ilona Ált. Isk., Dorog - Ezt mind kiizzadtuk; Tóth Anna 8.oszt. - Szentendrei Református Gimnázium - Egy scuba diver kalandjai.
Az országos fordulóra az I. és II. helyezést elért pályázók jutottak tovább.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák