Összesen 225 gyermeket írattak be első osztályba a 2009-2010-es tanévre a százhalombattai általános iskolákba. Az igazgatók azzal a kéréssel fordultak a képviselő-testülethez, hogy engedélyezze az eredetileg tervezett nyolc felett még egy tanulócsoport indítását, annál inkább, mert az elsősök létszáma tovább nőhet az augusztusi pótbeíratáskor.
A legtöbb elsős – 67 – az Eötvös Lorándba jelentkezett. A Kőrösibe 56-an, az 1-es iskolába 50-en, az Arany Jánosba pedig 51-en kérték felvételüket. Utóbbiak közül hármat az Eltérő Tantervű Tagozatra, egy gyermeket pedig az autistaközpontba írattak be. A környező településekről felvett elsősök száma kilenc. Ercsiből, Tárnokról, illetve Beloianniszból jelentkeztek, és már a testvérük is idejár.
A képviselő-testület nyolc első osztály indítását irányozta elő a következő tanévre. Amennyiben nem módosul a tanulócsoportok száma, harmincegyes létszámmal működnek majd. A május 7-i önkormányzati ülés elé kerülő javaslat szerint az Eötvös iskola vállalná a plusz osztály indítását anélkül, hogy ez költségnövekedést okozna. Mivel három végzős osztályuk távozik, mind a személyi, mind pedig a tárgyi feltételek rendelkezésre állnak az eggyel több tanulócsoporthoz. Az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottság április 28-i ülésén támogatta a javaslatot. A végső döntést a képviselő-testület hozza meg.

