Április 22-én ünnepeljük a Föld Világnapját

1990 óta Magyarországon is megünnepeljük a Föld Napját április 22-én. A százhalombattai SZÁKOM április 24-én, 16 órakor tartja meg földnapi rendezvényét a Barátság Művelődési Központ színháztermében. A program keretében kihirdetik az öt hónapja tartó kupakgyűjtőverseny eredményét és a Víz Világnapjára kiírt alkotópályázat győzteseit. Fiatalok és diákok adnak műsort, többek között fellép a tavaly díjat nyert Zenebona Együttes, és a Felhőjárók Drámacsoport. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A Föld Napjának alapgondolata az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes ötlete volt. Az első ünnepre 1970. április 22-én került sor, amelyen mintegy 25 millió amerikai vett részt, hogy felhívja a figyelmet bolygónk romló környezeti állapotára, illetve tiltakozzon a vizeket szennyező hulladéklerakók, a levegőt egyre súlyosabban szennyező közúti közlekedés, a fajok kiirtása, a természetes élőhelyek eltűnése ellen.

Denis Hayes és társai mintegy húsz évvel később Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömegfelvonulásoktól kezdve a szabadegyetemi előadásokig minél szélesebb körben ünnepeljék április 22-én a Föld Napját.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák