Százhalombatta biztosított helyszínt a Magyarországon harmadik alkalommal megrendezett A.S.D.U. (Austrian Show Dance Union – azaz osztrák látványtánc egyesület) Európa-bajnoki Kvalifikációs Táncversenyének február 28-án a Barátság Művelődési Központ Színháztermében. A rendezvény főszervezője Czindrich József, a Cats Dance Team igazgatója volt.
Korábban magyarok csak úgy vehették részt ezen a versenyen, hogy kiutaztak a rendezvény helyszínére, ami magas költségekkel járt. Emellett a hosszú, fárasztó utazás után eleve bizonyos fokú hátránnyal indultak a magyar versenyzők. Idén ez másképpen volt, nem csoda hát, hogy összesen 148 produkciót láthattak a nézők 22 tánciskola 388 növendékétől. A versenyzők több táncstílusban és korosztályban nevezhettek csoportosan, illetve egyénileg. A koreográfiákat világszerte elismert táncosokból álló zsűri értékelte. Az A.S.D.U. szövetséget Karin Csitkovics alelnök képviselte.
A rangos versenyen 81 százhalombattai táncos mérkőzött meg négy egyesület színeiben. Talán a hazai pálya és a kitartóan szurkoló közönség is hozzájárult a kimagasló eredményeket. A Frutti Tánc Sportegyesület 12 koreográfiájából mind a 12 továbbjutott az Eb-re, 10 első és két második helyezést szerzett. A Street Style Dance School csak egy tánccal nevezett, ami viszont sikeresnek bizonyult, hiszen szintén továbbjutott. A Cats Dance Team nyolc előadásából négy arany és egy ezüstérem született, öt koreográfia jutott ki az Eb-re. Az SZTC hét koreográfiával nevezett, két első helyet szerzett, de nem sikerült kvalifikáltatnia magát az Eb-re.
A szövetség annyira elégedett volt a rendezéssel, hogy 2010-ben a Cats Dance Teamre bízzák az Európa-bajnokság szervezését.
„A Cats Dance Team számára és számomra is igen nehéz volt ez a verseny, hiszen nem foghattam a „gyerekeim” kezét, nem lehettem állandóan mellettük, mert ezúttal rendezőként is helyt kellett állnom-mondta Czindrich József. Nehezítette a felkészülésünket, hogy sok táncosunk nyolcadik osztályos, és a folyamatos edzések mellett az előkészítők, felvételik tömkelegén is meg kellett felelniük. A csoporttal évek óta részt veszünk ezen a bajnokságon, így évről évre új koreográfiákat kell kitalálnunk, begyakorolnunk. Nagyon sok ellenfelünk most nevezett először erre a versenyre, és két-három éves, jól bejáratott koreográfiákkal indultak, ami nem tilos, de jelentős előnynek számít. Ennek ellenére nagyszerű eredménynek tartom, hogy öt éremesélyes koreográfiával vehetünk részt az EB-n. Igyekszünk ezeket az esélyeket minél fényesebb helyezésekre váltani, hogy ezzel Magyarország, és Százhalombatta hírnevét is tovább öregbítsük.”
A továbbjutott táncosokra még több próba és még erőteljesebb edzések várnak. Mindössze két hónap áll rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a Klagenfurtban megrendezendő Európa-bajnokságra, ahol már egész Európa legjobb táncosaival kell majd megmérkőzniük.



