Világot jelentő deszkák

  • img
  • img
  • img

Megtartotta első összejövetelét az újonnan alakult Színi Stúdió a százhalombattai művelődési központban február 21-én. Az első találkozón Galambos Zoltán, a Körúti Színház igazgatója a stúdió szakmai vezetője is jelen volt.

- Évek óta jó kapcsolatot ápolunk a Körúti Színházzal - mondta Ulviczki Erzsébet népművelő, a Színi Stúdió főszervezője. A tavalyi színjátszó tábor lebonyolításában közreműködtek a színészek és Galambos Zoltán is. A résztvevők közül többen jelezték, hogy szívesen folytatnák a színészmesterséggel való ismerkedést, így született az ötlet, hogy érdemes lenne ilyen jellegű foglalkozást indítani.

Valóban nagy volt az érdeklődés az első találkozón, a nyolcévestől a huszonévesekig sokan eljöttek. A megbeszélésen kiderült, hogy a heti két alkalmas foglalkozás során nemcsak a színészmesterséget ismerhetik meg a fiatalok, hanem tanulhatnak színháztörténetet, esztétikát és beszédtechnikát is. A képzés része lesz a tánc és a mozgás művészete, illetve az éneklés is. Mindez persze vidám hangulatban, sok nevetéssel, amiről a Körúti Színház színészei gondoskodnak. A lelkes színészpalánták nemcsak arra kapnak lehetőséget, hogy kibontakoztassák tehetségüket, hanem alkalmuk nyílik majd bekukkantani a kulisszák mögé, és részt venni a jelmezek és a díszletek elkészítésében is. A tanfolyam nemcsak arra szolgál, hogy felkészítse a színi iskolába, művészi pályára készülőket, hanem hogy közösséget kovácsoljon, és fejlessze a gyerekek kommunikációs készségeit, amit az élet bármely területén kamatoztathatnak majd. És ki tudja, lehet, hogy olyan tehetségek bukkannak fel a Színi Stúdiónak köszönhetően, akikre egyszer még büszkék lehetünk.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák