Agyigó, agyigó, fassang, fassang!

  • img
  • img
  • img

Elbúcsúztatták a telet a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei február 21-én délután, a százhalombattai Kőrösi iskolában.

Régi népszokások felelevenítésével, tánccal, énekkel, fánkkal, egyszóval igazi farsangi mulatsággal igyekeztek elűzni a néptáncosok a hideg telet. A művészeti intézmény tanárai dalokra, népi játékokra tanították a gyerekeket, akik láthatóan nagyon jól szórakoztak. Aki éppen nem talált örömöt az éneklésben, az kézműves foglalkozáson, csapatversenyeken, sorversenyeken vehetett részt. A merészebbek bebizonyíthatták rátermettségüket a bátorságpróbán, amiért persze jutalom is járt. Nem hiányozhatott a táncbemutató sem: az Apróforrás először mutatta be új, farsangi koreográfiáját, a Kisforrás pedig moldvai táncokat adott elő. Ha valaki ezek után kedvet kapott, az táncra kerekedhetett, hiszen az iskola tánctanárai szívesen tanítottak egy-két moldvai és bukovinai tájegységre jellemző lépést a szülőknek is. A tánc után házi készítésű sütemények várták a megéhezőket a „Fogadóban”, amiből már nem sokáig lakhatunk jól, hiszen elkezdődik a böjti időszak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák