Cserkészbál a semmi közepén

  • img

A maharadzsák, a vadnyugat, a ’70-es évek utasellátóinak elvtársi világából a lumpenek közé kalauzolta idén a százhalombattai cserkészcsapat – az egyébként úri - közönséget. A varázslatnak idén is az óvárosi Közösségi Ház adott otthont február 21-én.

A helyszín az Üveg Tigris című filmből ismert, büfévé alakított lakókocsija volt. Amint azt a Sláger Rádió riporterének kérdésére válaszolva elmondta az örökös Nelli: a semmi közepén. A riporter bemutatta a haverokat is, Csokit, Sanyit, Rókát, Cingárt, aki egyébként imád szaxofonozni és Gabent, akiben viszont mindig megmozdul valami, ha Cingár játékát hallja. Például egy hatalmas franciakulcs a kezében. A hatodik haver, persze, nem vehetett részt a protokollon, merthogy valakinek vezetnie kell az egyébként stabilnak nem mondható büfét. Ahol kínálta egyébként magát temérdek nyalánkság, hot-dog, hamburger és pop-corn rogyásig, meg legalább egyféle süti. (Utóbbi áráról nem vélekedhetünk, mert amúgy csentük el, amíg Lali mással osztozkodott.)

Valamiből, persze, élni kell, így hát Róka – Lali leghűségesebb haverja – összeszedett innen-amonnan egy árverésre való miegymást. (Hogy honnan, azt nem illik firtatni.) Elég az belé, hogy az úri közönség hajlott a mókára, sapkák és egyéb alkalmatosságok kerültek dobra, muzeális érték, az első cserkészpóló meg egy mázsányi súlyú szerkentyű, amiről senki sem tudta, milyen célt szolgálhatott újkorában. És ha már pénz került a házhoz, megrendezhették a sörivó, meg az ezzel kapcsolatos böfögő versenyt is. És a balhé sem maradt el. Mesélik, erőszakra is sor került, bár nem folyt vér. Egyik vőlegény ugyanis az illemhelyre menekült süketnéma menyasszonya elől, de az amazontermészetű ara betörte az ajtót házasságra kényszerítve a legényt.

„Szegény apám, ha látná, mire jutottam” – kesergett Nellike. Ám a haverok megvigasztalták, az atya is pont ezt szeretné, ha élne. Egyszerűen, a semmi közepén.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák