A Tudományos Ismeretterjesztő Előadás Mindenkinek sorozatban február 18-án Buzay Józseffel és Vajda Lászlóval találkozhattak az érdeklődők a százhalombattai „Matrica” Múzeumban. Buzay József a Halom Tv-nek elmondta: a Civilben című előadás után terveztek egy nyilvános beszélgetést az alkotók és a közönség között, később azonban úgy döntöttek, inkább úti beszámolót tartanak. Késő ősszel jártak Egyiptomban, több mint ezer kép készült az utazáson, ezeket nézhették meg a résztvevők az élménybeszámoló közben. Mint kihangsúlyozta, elsősorban a Nílus ragadta meg, az a folyó, amelyik kétezer évvel ezelőtt még elöntötte a vidéket. Csodálatos hajóúton vettek részt, láthatták a sivatag és a folyó-menti öntözött területek közötti kontrasztot, emellett történelmi emlékhelyeket is felkerestek.

