Új képzési irányok a Kósban

Az érdi Kós Károly Szakképző Iskola is csatlakozott a Közép-Magyarországi Bioenergetikai és Térségfejlesztési Klaszterhez. Az alternatív energiák kutatásával, előállításával, valamint hulladékhasznosítással foglalkozó társulásnak tagja a Corvinus és a Szent István Egyetem is. A megállapodás célja egy közös oktatási program kidolgozása.

Barits Pál, a Kós igazgatója elmondta, hogy tavaly nagyarányú szakmai fejlesztésbe kezdtek az iskolában. Ennek részeként hosszabb távon szeretnék bevezetni a felnőtt- és posztgraduális képzést. Ezen keresztül kapcsolódnának a tudományos társuláshoz. Az erre való felkészülés várhatóan 4-5 évig fog tartani.

Emellett középtávon tervezik olyan új, érettségit adó képzés bevezetését is, amely a bioenergetika, a hulladékhasznosítás és az ökológia tudományterületére épül. Az említett egyetemekkel közös oktatási programot dolgoznak ki. A náluk középfokon végző diákok a megfelelő szakmai orientáció birtokában a Corvinus és a Szent István Egyetemeken tanulhatnának tovább.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák