Hét leütés másodpercenként

  • img

Pekingbe készül Somodi Boglárka, a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium 13. évfolyamos hallgatója. A gépírók számára rendezendő világbajnokságon vehet részt, miután a hazai versenyt megnyerte, majd nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelt.

Tavaly érettségizett ügyintéző-titkár szakon, most pedig a szakképző évfolyamon tanul. Úgy tervezi, hogy jövőre a Dunaújvárosi Főiskolára jelentkezik banki ügyintéző szakra.
Első alkalommal 2007-ben vett részt gépírás-versenyen, országos kilencedik helyen végzett. A következő versenyen ötödik, majd tavaly első lett, ezt követően egy Budapesten megrendezett nemzetközi megmérettetésen a második helyet szerezte meg. A magyar résztvevők között ő volt a legjobb. Augusztusban ismét nemzetközi versenyt tartottak, ezúttal Csehországban, ott a kategóriájában első helyen végzett.

A szép eredmények különösebb előképzettséget nem igényelnek, Boglárka a SZISZKI-ben kezdett gépírást tanulni, de mint mondja, nagyon sokat gyakorolt. Különösen a versenyek előtt van szükség erős tréningre, olyankor felkészítő tanára, Tóthné Horváth Julianna olyan feladatokat ad, amelyek segítik a hibák leküzdésében. A jó versenyző ugyanis nemcsak gyorsan, de hiba nélkül is ír.

Hogy mit jelent a gyorsaság? A versenyeken tíz percet kapnak egy 4500 leütéses szöveg beírására, azaz másodpercenként hét betűt vagy számot ütnek le. A hibákért pontlevonás jár, Boglárka 1-2 hibát ejt a feladat során.

A pekingi világbajnokságon a költségeket a résztvevőknek kell állniuk. Ahhoz, hogy Boglárka és felkészítő tanára eljuthasson a világversenyre, az önkormányzat 800 ezer forintos támogatást biztosított. Még hiányzik mintegy kétszáz ezer forint, de bíznak benne, hogy találnak további szponzorokat, így nem lesz akadálya a kiutazásnak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák