1944. december 4-én az éjszakai homályban rejtőzködő csónakokon keltek át az akkor még felszabadítónak hitt szovjet csapatok. A Dunafüred és Ercsi közt, illetve Érd-Ófalunál átevező csapatok súlyos vérveszteségek árán alakították ki a hídfőket. Ennek emlékére áll az úgynevezett Vörös-kő a dunafüredi sáncoknál, amit azonban egy ideje Trianon-emlékművé festettek át. A Benta-patak torkolatánál húzódó lövészárkot csak másnapra tudták elfoglalni, ahogy Ófalut is. December 6-ra az oroszok már a vasútállomást is ellenőrizték, aminek a környékén heves csaták dúltak a közeli német támaszpontról érkező fegyveresekkel. Pár nappal később a város felszabadult a német megszállás alól.

Az átkeléshez kapcsolódó helyi szájhagyomány sok apró történetet őriz. Ilyen, hogy a Sánchegyen felállított német tüzérágyú folyamatosan sakkban tartotta a szervezkedő szovjeteket, pedig csak három német katona üzemeltette. Mikor ezek kifáradtak, akkor indulhatott meg az átkelés. Egy másik történet szerint a Szent László templom akkori plébánosa, Bakody Ernő az ostrom alatt végig misét tartott. Később elvitték, s mivel súlyosan le volt gyengülve, árokásás közben halt meg. A hívek a templomkertben temették el.

Egy akkori 13 éves kislány (ma a lakótelepen élő idős hölgy) így emlékszik vissza az oroszokkal való első találkozásra: „Az egyik házat bombatalálat érte, a benne lakó bácsi súlyosan megsérült és elvérzett. Amikor jöttek az oroszok, a család végig a pincében bujkált. December hatodikán kihajtottak és szétzavartak minket.”

Az „ostrom” egy hétig tartott, beleértve a terület ellenőrzését és az esetleges visszafoglalás elleni frontvonal felállítását. A helyi lakosság is megsínylette a szovjet csapatok szabadrablása miatt. A néhány nap fájó emlék maradt a helyi idősekben, nem szívesen beszélnek róla.