Itt az ideje, hogy felébredjünk

Megjelentek a kisvárosban a gárdisták, a motorosok, a szónokok. Mindenki intézkedett, szervezkedett. Volt fáklyás menet. És beszéd. A temetésen több ezren tolongtak, és csak gyanítható, hogy a kíváncsiskodás, a dráma iránti érdeklődés és a várható sajtójelenlét erősebb volt, mint az együttérzés. Nem gondolnám, hogy ennyi ismerőse, tisztelője lett volna ennek a gyereklánynak. A településről - ahol az eset történt - menekülnek a romák, mert természetesen, ki másra is gondolnának elkövetőként, mint rájuk. A kisváros lakói kérdéseket tesznek fel, miért, és miért pont ő, és hogyan? Politikusaink sem maradnak ki, egyikük legutóbb azt mondta, hogy a gyilkosság oka a kormány. És sorolta az indokait. Majd újabb kemény kérdéseket tett fel. Meg vagyok döbbenve. Természetesen az eset önmagában is megdöbbentett. Igazából azonban az döbbentett meg, hogy a kaukázusi krétakörben jobbról és balról mindenki egymásra mutogat, a másikat hibáztatja. Az egyetlen - valós - kérdést azonban senki nem tette fel. Mit keresett hajnali négy óra körül egy alig tizennégy éves lánygyerek az éjszakában? Miért nem hiányzott otthon az esti leltárból? Miért nem tűnt fel, hogy nincs kinek adni az esténként gyereknek kötelezően adandó jóéjszakát puszit? Miért természetes, hogy a 13-14 éves kölykök éjszakai szórakozóhelyeken múlatják az időt? Ki állítja meg őket? Mert gyanítom, hogy az esetek többségében a szülők nem értenek egyet azzal, hogy a gyerek éjszakai szórakozóhelyeket látogasson. Többségüknek szerintem fogalma sincs, mi történik az ilyen helyeken. Mégsem mondanak nemet. Nem mondanak, mert az nem trendi, nincs köze a való világhoz. Nincs erő ellenállni, két nagy pofonnal jobb belátásra bírni a gyereket. Mert a többieket is elengedik, mert az osztályból már mindenki volt ilyen helyen, és természetesen ilyenekben lemaradni, ilyenekből kimaradni a bűnök bűne, az elképzelhetetlen. Nem trendinek lenni maga a világvége.

Nézem az egyébként nem túl igényes kereskedelmi tv egyetlen használható műsorát, a „Házon kívül”-t. Úgy érzem, most mindjárt felébredek, és a rémálomnak vége. Mert, amit ott látok- hallok, az nem lehet más, csak rémálom. A műsorból megtudom: ugrásszerűen növekszik hazánkban az AIDS betegek száma. De nem ám a leginkább veszélyeztetettnek gondolt homoszexuálisok körében. Nem. A heteroszexuális tinik között arat a hóhér.

A következőkben azt is megtudom néhány tizenhárom éves, még csak serkenő bajusszal sem rendelkező fiúcskától, hogy számos budapesti diszkóban van OLYAN helység, ahová csak párban lehet bemenni. Ez a sötétszoba, ahol csupa olyan dolog történik, amelyet csak a legvadabb képzelet szül, és a lehetőségek határa a csillagos ég. Szintén tőlük tudhatjuk meg, hogy a lányok körében kedvelt verseny az orális sex, vagyis az nyer, aki egy éjszaka több fiút elégít ki. A megkérdezett külföldi fiúk – meglehetősen negligáló stílusban- beszélnek a magyar lányokról. Hazájukban (egyikük holland, másikuk belga, a harmadik spanyol) elképzelhetetlen lenne, hogy a lányok úgy öltözzenek, mint Magyarországon. Hivalkodónak, és visszataszítónak nevezik, ahogy nyilvános helyen megjelennek, mert ez ízléstelen, ahogy mondják. A kilógó köldököt, a tetkós melleket, a hivalkodást erotikusnak gondolják, olcsó prédának, kalandnak tekintik az efféle lányokat, de egyikük sem venne feleségül egy ilyet. Az ilyen lányok – mondják - MÁSRA valók. És éppen ezért jönnek ide, mert hazájukban elképzelhetetlen lenne, hogy lányok így viselkedjenek, mint itt. Azt is megtudhatjuk, hogy rendszeresen jönnek, mert fapadossal olcsó, és a lányoknak fizetni sem kell. Ez köztudott arrafelé. Nem tudom, járt- e valaki hétvégén, este Budapesten. Mondjuk, az Oktogon környékén, vagy a belvárosban. A tinik hordákban lődörögnek piás üvegekkel a kezükben, ordítanak és szemetelnek. Az Oktogonnál lévő villamosmegálló éjfélre úgy néz ki, mint a legvadabb balkán. Méteres szeméthegy, útszélén, saját hányásában üldögélő, vagy fal mellett vizelő gyerek. (Sajnos, nem túlzok, tessék megnézni!) A százhalombattaiaknak sem kell fellélegezniük. Tessék péntek-szombat esténként a BMK háta mögötti lépcsők felé sétálni éjfél körül! Szombat- vasárnap reggelre a lépcső rendre tele van üvegekkel (jobb esetben nem vágják a földhöz, tehát könnyen eltakarítjuk), szeméttel, maradékkal, de hogy teljes legyen a kép, találtunk már itt használt óvszert is nem egyszer. (Itt van az alapítvány bejárata, heti leltárunk van.) Nyáron a legrosszabb. Ki a felelős mindezekért?

Az iskola? A szülő? A rendőrség? A kormány? Én úgy vélem, hogy a felelős maga a magyar felnőtt társadalom. És tovább megyek: a megölt tizenéves kislány gyilkosa lehet, hogy fizikai értelemben az eddig ismeretlen személy, de valójában a gyilkossággal az a felnőtt társadalom vádolható, amely az erkölcsöt, a morált, az oktatás alapjait szétzilálta, a nevelés eszközeit elvette, vagy hagyta, hogy elvegyék az iskoláktól. A megölt kaposvári fiú haláláért is a felnőtt társadalmat vádolom, mert a fiúk a mintát, az ötleteket a felnőtt társadalomtól kölcsönözték, azt utánozták, amit láttak.

A gyerekek egyébként játékaikban, magatartási formáikban mindig a felnőtteket utánozzák, mi adunk nekik modellt. Vádló szavaim mögött senki se keressen jobb vagy baloldali összefüggéseket (mint ahogy néhányan már ebből is pártharcot gerjesztenének), mert nincs ilyen összefüggés. „Gyilkosok közt cinkos, aki néma.” Felelősséggel tartozik mindenki, aki nem emel szót az oktatás szétrombolása ellen, nem óvja meg a gyerekeket, aki úgy gondolja, hogy a nevelés felelőssége kizárólag a pedagógusoké, az iskoláé, nyolctól kettőig. Vak, aki nem látja, nem érzi, hogy nem a tanítási idő alatt van veszélyben a gyermek, a tizenéves, hanem ellenkezőleg: a délutáni órákban. A mai magyar társadalom nem elhanyagolható része gengsztereket, feslett lányokat nevel, anélkül hogy tudna róla. A mai magyar társadalom arra ösztönzi a fiatalokat, arra neveli őket saját viselkedésével, hogy becsületesnek lenni ostobaság, carpe diem, ne gondolkodj, ne félj, ez a te csengőhangod, a te világod, és bármit megszerezhetsz magadnak. Vajon hány gyerekgyilkosságnak, tragédiának kell még történnie Magyarországon, hogy a felnőtt társadalom, a szülők, a pedagógusok, az oktatási kormányzat, a felelős és szabadon megválasztott döntéshozók, a képviselő-testületek tagjai falutól a nagyvárosig rájöjjenek, észrevegyék és beismerjék, hogy nagy baj van. És hogy éppen ezért a politikai egymásra mutogatás helyett összefogjanak. Úgy vélem, ha továbbra is nyírbáljuk az oktatásra, a kulturálódásra, a művelődésre, az ifjúsági közösségekre szánt pénzt, ha ezeket nem befektetésnek, hanem kegyadománynak tekintjük, akkor itt és most lehúzhatjuk a rolót, és lehúzhatjuk a jövő magyar társadalmát is. Ne kergessen senki illúziót: az értelmesebbeket felszívhatja az EU-s munkaerőpiac, itthon többnyire az marad majd, akit külföldön nem várnak tárt karokkal. Ütött az utolsó óra, tessék felébredni! Tessék visszaadni a nevelés eszközeit az iskoláknak! Tessék tudomásul venni, hogy vagy iskolákat építünk, vagy börtönt! Tessék tudomásul venni, hogy család nélkül nincs gyereknevelés, az iskola nem pótolja azt, ami a család feladata! Tessék visszaadni a család, az anyaság, a becsület, a hűség tisztességét!

Tessék befejezni a néphülyítést, a gyerekek becsapását, és kimondani, hogy az „élj a mának” nem vezet sehova, hogy nemcsak a mának, hanem a jövőnek is élünk! Tessék megnézni, hogy Magyarországon kívül szinte minden ország bátran választja az iskolákban a fegyelmet, az egyenruhát, az elvárásokat, a szigort, (és a szeretetet), miközben nálunk szemmel láthatóan nem válnak be azok a pedagógiai elvek, amelyeket ki tudja, miért választottunk. Épp itt az ideje, hogy a felnőtt társadalom felébredjen Csipke Rózsika álmából, és tegyen valamit, mielőtt bekövetkezne a következő tinédzser értelmetlen halála.