Ép testben, ép ésszel

  • img
  • img
  • img
  • img

November utolsó hetében negyedik alkalommal rendezték meg az Egészség Hetet a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban. Mivel az iskolába olyanok is járnak, akiket még anyukájuk kísér reggelente, és olyanok is, akiknek arra kell ügyelniük, nehogy anyukákká legyenek – az egészséghét programjai is széles területet öleltek át.

Az elmúlt évek során szerveződtek az események „az ember és az energia” témaköréhez, láttak már vendégül gyógyult kábítószer-élvezőket, az idén pedig a pozitív gondolkodás, a harmonikus életvezetés volt a vezérfonal.

Ennek egyik látványos megnyilvánulása a „hangulatszoba”, amit a 7.c rendezett be napról napra, más és más színekkel. Csütörtökön megpróbáltam átfúrni magam a számtalan korosztályból összeverbuválódott érdeklődők tömegén az aranybarnára berendezett szobácskába. A falakon, a heverőn, az asztalokon textilek, kiegészítők: illatmécses, tobozok, szárazvirág-kompozíció, szobrok és faliképek a meleg barna minden árnyalatában.

- Mi a célja ennek a szobának? - szólítok meg két lányt, akik láthatóan házigazdák.
- Hogy jobb legyen a 7.c megítélése - szalad ki az őszinte válasz Reniből és Fatiból. De aztán sorolják az egészséghéthez kapcsolódó érveket is. Ötletet ad azoknak, akik szeretnék a szobájukat berendezni, hogy a különböző színek milyen hangulatot keltenek, és mihez milyen kiegészítőket használhatnak a hatás fokozására. A szünetekben a szoba színéhez illő gyümölcsöket osztogatunk. Lehet szavazni, és pénteken majd kiderül, hogy melyik színvilág tetszett a legjobban a többieknek.

Megérkezik Feketéné Takács Rita, a 7.c-sek osztályfőnöke, a „hangulatszoba” tanárfelelőse.
- Mostanában sok fiatal elutasítja a színeket – mondta -, ezért egyik nap fekete-fehérben rendeztük be a szobát, hogy lássák, milyen fontosak a színek.
Az egészséghéten reggelente aerobik várta az elszánt diákságot, amit a gimnáziumi tanulók vezettek elő. Az alsósoknak voltak váltóversenyek és partizán-bajnokság, a felsősök kézilabdában, fociban és asztaliteniszben mérhették össze erejüket. A 7-8. évfolyam és a gimnazisták kipróbálhatták a Battafit szolgáltatásait, a különféle szabadidősportokat, a kondigépeket és a bowlingot.

Pénteken átfogó egészségügyi mérésekre került sor. A testtömeg-index a diákoknál és a tanároknál is magas arányban mutatott súlytöbbletet, ami a sportolás hiányából adódik. Minden ötödik tanuló túlsúlyos, emellett magas volt a kórosan soványak száma is.
Az idei egészséghéten a testi épség mellett a lelki egészség is nagy hangsúlyt kapott. Az első nap a kultúrák találkozásáról, a különbségek elfogadásáról szólt. A városban élő nemzetiségek: szerbek, görögök és a magyarok mutatkoztak be táncházzal, ételkóstolóval. Bemutatták néphagyományaikat, ünnepi szokásaikat. Pénteken a 7.b közreműködésével divatbemutató reprezentálta, hogyan lehet ízlésesen és alkalomhoz illően felöltözni amellett, hogy a diák megtartja egyéni karakterét.

A középiskolások péntek este retrodiszkóban táncolták ki magukból a hétköznapok megpróbáltatásait, akinek pedig másféle levezetéshez volt kedve, szombaton a budai Mátyás-barlangban barangolva tisztíthatta ki tüdejét és frissülhetett fel.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák