Közel másfél évtizede annak, hogy a százhalombattai Hamvas Béla könyvtár minden évben megrendezi az iskolások és óvodások vers- és prózamondó versenyét. Az idei többfordulós megmérettetés november 30-án fejeződött be.
Mint minden esztendőben, idén is közel kétszázan neveztek a hat korcsoportban rendezett versenyre. A Pártok Háza dísztermében rendezett gálaesten harmincöt díjat osztottak ki a legjobbak között. József Rozsnyai Júlia, a zsűri elnöke szerint a kialakult rangsortól függetlenül mindenki nyert, mert megtanultak és értelmeztek egy-egy csodaszép irodalmi szöveget. És hogy felvállalták publikum előtti előadását is, már önmagában győzelem.
A legnépesebb az alsó tagozatosok mezőnye volt, a 7-8-osok kevesebben, középiskolások pedig összesen csak hatan jelentkeztek. A kisebbek inkább az ajánlott irodalomból vagy a szülők tanácsára választották ki szövegüket, az idősebbek már maguk döntöttek, és többen vállalkoztak szépprózai művek előadására. Döntő többségük a magyar irodalomból választott, Móra Ferenctől, Varró Dánieltől, József Attilától, Váczi Mihálytól, Karinthy Frigyestől. A zsűri elnöke szerint többen olyan átéléssel adtak elő az irodalmi remekműveket, hogy színpadon is megállták volna a helyüket. Azért fontosak a hasonló megmérettetések, mert fejlesztik a gyerekek képességét az irodalmi művek befogadására, segítik őket a jó értelemben vett kitárulkozási, szereplési vágyuk kiélésében, és nem utolsó sorban a szép, tagolt beszédkultúrára is nevelnek.





