Nagyszabású jubileumi koncerttel ünnepelte fennállásának 20. Évfordulóját a százhalombattai Chorus Matricanus Nőikar november 22-én a BMK Színháztermében.
A nőikar története 1988-ban „Fiatal Énekesek” néven indult Strauszné Könözsi Vera karnagy vezetésével. A Chorus Matricanus nevet 1998-ban, 10. jubileumukon vették fel. Az elmúlt 20 évben számos nemzetközi fesztiválon vettek részt és komoly sikereket értek el. A kórusversenyek fesztiváldíjain kívül 2005-ben „Bronz és ezüstdiploma”, 2006-ban „Aranydiploma” 2008-ban pedig „Ezüstdiploma” díjat nyertek. A város zenei életében való aktív részvételüket és kimagasló művészi teljesítményüket Kultúráért Díjjal ismerte el az önkormányzat. 2004 óta Czier Zoltán vezényli az énekkart.
Jubileumi koncertjükön változatos műfajú darabokkal örvendeztették meg a velük együtt ünneplő hallgatóságot. A reneszánsztól a XX. század zenéjéig zsoltárt, gospelt, jazzt, spirituálét, operarészletet és musicalt is énekeltek a magyar mellett angolul, németül, latinul, olaszul. A születésnap remekül sikerült, és az ajándék sem maradt el. Az éneklés örömét ajándékozta magának a kórus, míg a hallgatóság szép zenei élménnyel gazdagodott.





