Megjelent Laki Ildikó településszociológus Dunamenti iparvárosok című könyvsorozatának első kötete „Százhalombatta a fenntarthatóság jegyében” címmel. A sorozat következő, Dunaújvárosról szóló része már nyomdában van, a harmadik, Paksot bemutató kötet pedig ugyancsak kiadásra vár.
Laki Ildikó szerkesztőségünknek elmondta: elsősorban azért választotta Százhalombattát, mert egy ideig lakott a városban, és nagyon megkedvelte, másrészt, mert a kilencvenes évek után ez a település nem reccsent meg, sőt, mint kiderült, fejlesztésére is van lehetőség. A könyvben arra törekedett, hogy kerülje a száraz városleírást, helytörténeti vonásokat sem kívánt felmutatni, sokkal inkább az volt a célja, hogy olvasható, élvezhető módon adja közre többéves kutatásának eredményeit. Azt szerette volna, ha könyvéből kiderül, mitől vált Százhalombatta olyanná, amilyenné lett, hogyan mozdította elő a helyi politika és a helyi társadalom a település fejlődését. A könyvben saját kutatásai mellett saját fotóit is felhasználta.
A Dunamenti iparvárosok után egy újabb sorozatot tervez, amelyben a Duna-menti kultúrvárosokat mutatja be: Esztergomot, Visegrádot, Szentendrét, majd Mohácsot és Baját.
A Százhalombattáról szóló könyv a Pallas Kiadó Kft gondozásában, a MÁV támogatásával jelent meg. Hamarosan kapható lesz Százhalombattán is, addig interneten rendelhetik meg az érdeklődők a www.klubhalo.hu oldalon.



