Ami Reykjavíkban jobb

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Reykjavík egyik középiskolájából járt két igazgatóhelyettes a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumban október 16-a és 21-e között. A látogatásra egy nemzetközi integrációs program, az izlandi, a norvég és a lichtensteini kormány támogatásával került sor – mondta el dr. Horváth Béla igazgató.

A sikeres pályázatnak köszönhető kölcsönös tapasztalatcsere szeptember első hetében kezdődött. Akkor a SZISZKI igazgatója kereste fel a reykjavíki szakközépiskolát. A látogatások célja, hogy a partnerek megismerjék egymás intézménymenedzselési módszereit, és összehasonlító elemzést készítsenek, amely végső soron a nemzetközi integrációt szolgálhatja a jövőben.

Az izlandi partneriskolában is közgazdaságot és ügyvitelt tanulnak a diákok, hasonlóan a SZISZKI-hez, ahol azonban emellett gépész-, informatikusképzés, valamint gimnáziumi tagozat is működik. Lényeges különbség a két intézmény között, hogy a reykjavíki létszámában háromszor nagyobb a battainál, és miután az állami mellett jelentős ipari támogatásban is részesül, jóval több forrásból gazdálkodhat. Teljes egészében ellátott például számítógépekkel, és egy belső hálózatnak köszönhetően a naplóvezetés is digitálisan történik. Irigylésre méltó a torna- és színházterme is, de dr. Horváth Béla leginkább azt az épületen belüli elrendezést tartaná itthon is követendő példának, amely a kisebb csoportokban folyó, projekt alapú módszertant szolgálja. Úgy véli, nálunk az iskolaépületek is az oktatási struktúra merevségét tükrözik, és ezen – ha másként nem, apró lépésekben – jó lenne változtatni. Emellett úgy véli, a kinti középiskoláknak az is előnyére válik, hogy vezetőiket közvetlenül is bevonják az oktatással kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésébe, hatékonyabb szakmai érdekegyeztetés előzi meg a törvényalkotást.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák