Tanévkezdés a művészeti iskolában

  • img

Az októberi határidőre többé-kevésbé beteltek a helyek a százhalombattai Kőrösi iskola művészeti tagozatán. Adorjánné Visontai Katalin igazgató elmondta: két szakon is komoly tanárváltozások történtek, ami látványosan kihatott a jelentkezők számára.

A képzőművészeti szakról László Bandy nyugdíjba vonult, míg az ütősöket 14 éve oktató Pödör Bálint a fővárosban talált kedvezőbb munkalehetőséget.
Helyüket jól képzett szaktanárok vették át. Szula Zsuzsi hosszú éveken át tanult oboázni a művészeti iskolában, de végül a képzőművészetet választotta, és a mai napig László Bandy tanítványa. A SZAK Stúdió tagjaként számtalan kiállításon láthatta már műveit a százhalombattai közönség. Az idén végzett az egri Eszterházy Károly Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakán. Regős Ágival megosztva vezetik a másfél órás képzőművészeti foglalkozásokat új helyszínen, a „Matrica” Múzeumban.

- Jót tesz a foglalkozások szellemének, hogy kiállítások vesznek körbe bennünket – mondta Regős Ági, a képzőművészeti tanszak vezetője. – Szeretnénk együttműködni a múzeummal a dekorációban, mert a gyerekek büszkék, ha láthatják „dolgozni” a műveiket.
A korábbi évekhez hasonlóan viszik tovább az alapképzést a „kockológiától” a portrérajzolásig, de megismerik a növendékek a különböző alkalmazott grafikai eljárásokat is, mint a linómetszet, a rézkarc, a papírmetszet és a hidegtű technikája. Reményeik szerint az eddigi egy számítógép mellé sikerül még beszerezni néhányat, hogy a számítógépes grafika rejtelmeibe is bevezethessék a tanítványokat őket. Emellett textilműves és kerámiafoglalkozásokat is terveznek. Utóbbihoz rendelkezésre áll a Körösi iskola kemencéje. A gyakorlati képzés mellett művészettörténetet is tanulnak a diákok, játékokon, kiállítás-látogatásokon, illetve előadásokon keresztül, életkoruknak megfelelően.

Az ütős szakot Saszet Gábor vette át, aki a pécsi Zeneművészeti Főiskolán végzett ütőtanár és kamaraművész szakon, és a budapesti Pető Intézetben tartott zenei foglalkozásokat. Most legalább nyolcféle ütős hangszert oktat a marimbától a xilofonon, kongán és harangjátékon át az üst- és kisdobig. Akik a zenei szakokon szép eredményeket érnek el, csatlakozhatnak az iskola zenekarához, megismerve a közösségi muzsikálás semmihez sem fogható élményét. Az iskolai zenekar a minisztérium által előírt tanterv mellett szívesen játszik könnyebb, populárisabb darabokat is.

A tandíj 8 400 forint egy félévre. Aki kitűnően teljesít, annak kevesebb, és további kedvezmények illetik meg a többgyermekes családokat, valamint azokat, amelyekből egyszerre több gyerek jár a művészeti iskolába.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák