Három napon keresztül – október 2-a és 4-e között – ünnepelték a Hamvas Béla Városi Könyvtárban a Magyar népmese napját. A mára már országossá terebélyesedett kezdeményezés Százhalombattáról indult 2005-ben.
Az itteni könyvtárosok felhívással fordultak a többi könyvtárhoz, hogy Benedek Elek születésnapján évről évre ünnepeljék meg a magyar népmesét. Az ötlet pozitív fogadtatásra talált, az eltelt néhány év alatt azonban eltért eredeti céljától. Előbb kiterjesztették általában a népmesékre, a Magyar Olvasástársaság idei konferenciája pedig már a műmesékkel foglalkozik, éppen ezért a százhalombattai könyvtárosok, mint a rendezvény ötletgazdái elhatárolódtak ettől, és kihangsúlyozták, hogy a rendezvényt az eredeti elképzelés szerint, az eredeti tartalommal viszik tovább.
Komoly készülődés előzte meg az idei rendezvénysorozatot. Pályázatot írtak ki gyerekek és felnőttek számára a magyar népmesékkel kapcsolatban. Október 2-án tizennyolc óvodai, illetve iskolai csoport fordult meg a könyvtárban, két helyszínen hallgattak népmeséket mesemondók előadásában. Október 3-án a gyermekekkel foglalkozó felnőttek számára rendeztek szakmai napot, amelyen dr. Raffai Judit néprajzkutató és Agócs Gergely néprajztudós tartott előadást.
Október 4-én Palya Bea adott hangversenyt, kettőt is, egyet a gyerekek, egyet pedig a felnőttek számára. A népszerű előadó koncertjére kizárólag a könyvtár pályázatán lehetett jegyhez jutni – a legjobb pályaművek hamarosan olvashatók lesznek a www.hbvk.hu honlapon.
Jövőre, Benedek Elek születésének 150. évfordulójára az eddigieknél is tartalmasabb programmal készül a százhalombattai könyvtár. Kovács Marianna szervező elmondta: öröm számára, hogy a budapesti Hagyományok Házában megkezdődött a hagyományos mesemondók képzése, ugyanis egyre többen látják, hogy a népmesét nem felolvasni, hanem elmondani kell.



