Az alkotónaptól a sokadalomig

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Minden oktatási-nevelési intézmény számára fontos a közösségépítés, ezért is van nagy jelentőségük azoknak az alkalmaknak, amikor a gyerekek és a szülők közös programokon vehetnek részt. A Kipp-Kopp Óvodában egy egész héten át tartott a Kipp-Kopp Napok, amelyet – mint Takácsné Simonics Judit, az idei rendezvénysorozat szervezője elmondta – egyre nagyobb érdeklődés kísér.

A szeptember 22-i nyitónap délelőttjén alkotónapot tartottak, amelyen együtt foglalatoskodtak a gyerekek a szülőkkel. A következő napon az egészségmegőrzés állt a középpontban, Szilágyi Lászlóné városi egészségvédő mesélt a fogmosás fontosságáról. Csütörtökön A telihold című mesejátékot nézhették meg az ovisok a Boróka Színtársulat előadásában, pénteken pedig tetőfokára hágott a hangulat, ugyanis családi napot tartottak Mihály napi sokadalom címmel.

A programnak nagy hagyománya van, de a szervezők arra törekszenek, hogy minden évben újdonságot is kínáljanak a megszokott elemek mellett. Az idén – immár második alkalommal – főzőbrigádokat alkottak a szülők. Az udvaron felállított bográcsokban paprikás krumpli készült, az apukák kispályás focimeccsen mérkőztek meg egymással, eközben persze a gyerekek se unatkoztak, mert rajzolhattak, célba dobhattak, horgászhattak, zsákban futhattak, és természetesen homokozhattak is. Ebben az évben először jelent meg a rendezvényen a vásári fényképész, a szülőknek pedig lehetőségük volt arra, hogy a Formás Együttestől kölcsön kapott népviseletbe öltözve fényképezkedjenek. A 100 Folk Celsius Együttes két tagja koncertet adott, majd közösen elfogyasztották a bográcsokban főtt ételt, legjobb kukták pedig feliratos fakanalat kaptak elismerésül.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák