Összefogás az EU legjobb projektvezetőiért

  • img
  • img
  • img

Az elkövetkező évek legkiválóbb pályázati szakembereit szeretné kinevelni a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, illetve a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. szakmai együttműködésével megvalósuló „EU pályázati projektvezető” képzés. A BKF a kezdetekben csak tanította a pályázatírás hogyanját, később a gyakorlatban is alkalmazta, majd a kettőt ötvözte, és a VÁTI-val közreműködve létrejöhetett egy nem csupán elméleti alapokra épülő, hanem komoly szakmai bázissal rendelkező szakirányú továbbképzés. Tovább erősítette hivatalosságát is a köznyelvben másoddiplomásnak nevezett, oklevéllel záruló képzés, hiszen a felek, érdeklődők jelenlétében aláírták az együttműködési megállapodást.

A pályázatírás és a projektmenedzselés minden apró mozzanata tanulható, amely gondolat mentén el is kezdődött a szakmai előkészítés, és így a több éve halmozódó tudásanyag megérett arra, hogy azt egy 3 féléves felsőoktatási képzés keretein belül meghirdessék a nagyközönség számára. A BKF kommunikációs, üzleti és közszolgálati ismereteit viszi be ebbe a kooperációba, míg a százmilliárdos nagyságú uniós forrásokat kezelő VÁTI Kht. munkatársai a szakértői gárdát biztosítják. Azonban az uniós projektvezetés folyamata olyasfajta szerteágazó tudást kíván, amely nem áll meg az elméletben elsajátítható tananyagnál, valódi értelmét a megkezdett gyakorlati munkában nyeri majd el – mondta Dr. Vass László, a BKF rektora. Éppen ezért az „EU pályázati projektvezető” képzés elsősorban olyan szakembereket céloz meg, akik már találkoztak projektmunkával, esetleg konkrét feladatokat is elláttak egy-egy pályázat során, de rendszerszinten vannak még hiányosságaik. A VÁTI Kht. vezérigazgatója Dr. Benedek János kifejtette, szervezetük jól felfogott érdeke többek között, hogy a projektgazda és a lebonyolításban közreműködő között egyenrangú partneri viszony alakulhasson ki, azaz a diplomát megszerző szakemberek a későbbiekben betölthessék a kompetens ügyfél szerepét. A képzés első lépcsőfoka a komplexitás elérése, amely kiegészül még azon alapvető tudnivalókkal és fortélyokkal, amely eddig - alkalmazva – csak kevesekhez jutott el, most elérhetővé válik. Számos pályázat bukását a szakmai pontatlanság okozza, ezért a VÁTI Kht. és a BKF is szükségességét érezte, hogy lépéseket tegyen a pályázati szakértők szakmai felkészítésére.
Nem véletlen, hogy a képzés végére a projektvezető képes lesz a különböző jogi és szervezeti formában működő projektgazdák számára megfelelő projektszervezetet és menedzsment-módszertant alkalmazni vagy éppen képes lesz a legfontosabb területi tervezési és elemzési, értékelési technikákat használni. Emellett jártasságot szerezhet az előkészítő és megalapozó tervek irányításában és ellenőrzésében, felkészültté válik a projekttervek és pályázatok összeállítására, valamint mint vezető szakembernek, a projekt lebonyolítása, és annak folyamatainak irányítása sem okoz majd gondot számára.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák