Eredetileg április elsejére, bolondok napjára tervezték a Vidám versek vásárát, de a városi nagyrendezvény miatt egy nappal korábban került rá sor.
Kora délután a színész- és költőpalánták produkálták magukat a BMK Galériájában. Az Eötvös iskola Törpisz Színjátszó Csoportja Miklós Magdolna és Szakács Antalné irányításával Lázár Ervin feledhetetlen hőseit elevenítették meg: Ló Szerafint, Szörnyeteg Lajost, Aromót, a fékezhetetlen agyvelejűt, Bruckner Szigfridet, Vacskamatit, Döm Dödömöt és Mikkamakkát.
Ezután tíz első osztályos olvasta fel versét a mögöttünk lévő húsvétról és az éledő természetről, a tavaszról.
Leszák Csilla és Domokos Aranka, az Arany János iskola két pedagógusa bábjátékot: Esopusz, A holló és a róka című állatmeséjét adta elő Romhányi József feldolgozásában, hat variácóban. Utána három ifjú költő, Mazzag Réka, Kacz Levente és Lajtos Ádám adta elő saját műveit, és nagy tapsot kapott négy diák, Törzsök Angéla, Fekete Tímea, Somogyi Dóra és Balogh Fanni: Ó, te férfi című tréfás összeállítása. A szervezők egy-egy szelet dobos tortával honorálták a részvételt.
A felnőttek számára a verses bolondozást a népművelők tárgyalójában tartották meg.
Gere László egyik álmáról beszélt: arról, hogy havonta kellene találkozniuk a város tollforgatóinak, előadóinak és mindazoknak, akik művészi hajlamot éreznek magukban.
Laár András és Robert D. Laing versek hangzottak el, majd a felnőttek számára is előadták az Esopusz-Romhányi állatmesét. Bodnár Mária elmondta a Férfidilemma című versét, majd három olyan battai költő következett, akiknek már verseskötete is megjelent: Nagy Endre, Véghelyi Balázs és dr. Fazekas István. Ezt követően Laár András, Petőfi Sándor, Tóth Árpád és Zelk Zoltán verseket adott elő Ádám Judit, Gere László és írásunk szerzője. Derültséget váltott ki és tapsot kapott a Hottehettük Alkalmi Társulat jelenete, amely a „Melyik a legerősebb állat az oroszlán után” címet viselte.
Úgy tűnik, valóra válhat Gere László álma, mert a tucatnyi vidám ember eldöntötte, májusban is találkoznak. Még az is elképzelhető, hogy gyarapodni fog a tollforgatók, előadók száma.

