A Benta Art is képviseltette magát a Szilágyságban, Sólyomkőváron augusztusban megrendezett Ipp Art Alkotótáborban. Nagy Rozália keramikus, Csóka László és Gudovics Vera festőművész mellett a karikaturista-lapkiadó, Gyöngy Kálmán is részt vett az egyhetes programon.
A művésztáborban készült alkotásokat vándorkiállításon ismertetik meg a szilágysági településeken, illetve a megyehatáron túli nagyobb városokban. Amint azt Csóka László a Szilágyság című lapnak elmondta: a Benta Art több tagjának jelenléte a táborban egy folyamat kezdetét jelzi, ugyanis a százhalombattai alkotócsoport tervezi, hogy viszontlátogatásra hívja az Ipp Art tagjait, és remélik, hogy a kezdeményezés jól működő kapcsolatot eredményez majd.







