Az augusztus 20-i városi ünnepségen a Zene-Bona Együttes veheti át a Kultúráért Százhalombatta Díjat.
Az együttes 2003-ban, a Szülők Fóruma Egyesület integrációs játszóházában folytatott spontán zenélésből alakult ki. Tagjai százhalombattai fogyatékkal élő fiatalok, akik kezdetben terápiás céllal zenéltek, később azonban olyan szintű hangszeres ismeretet és közös zenekari produkciókat sajátítottak el, amely már alkalmas arra, hogy a nyilvánosság előtt szerepeljenek.
Nemcsak helyi, hanem regionális rendezvényeken is gyakran lépnek fel. Legutóbb első helyezést értek el a MEOSZ Ki Mit Tud? Vetélkedőjének Dunaújvárosban megrendezett regionális fordulóján, és bejutottak a döntőbe, amelyet szeptemberben rendeznek meg Budapesten.
Az önkormányzati kitüntetés átadására augusztus 20-án, 19 órakor kerül sor a Szent István téren.



