Édesapja a Ganz Vagonban dolgozott, ezért Székffy Géza a Ganzban kezdett sportolni tíz éves korában. Tornában nagyon szépen haladt, ám egy bokabaleset miatt abba kellett hagynia. 1943-ban kezdett inaskodni a Ganzban, és az ottani 102-es cserkészcsapatban járta végig az evezés iskoláját. Előbb ladikban, majd túracsónakban edzett, ezt követően ülhetett kenuba, végül pedig kajakba. A kajakot választotta.

- 1944-ben portyakajak-versenyen indultam – meséli. – Kétszer álltam rajthoz, mindkétszer második lettem. 1947-ben már válogatott kajakos voltam, a háború utáni első bécsi nemzetközi versenyen a magyar ifjúsági válogatott tagjaként kajak egyesben két aranyérmet szereztem. A következő évben, 1948-ban beválogattak az olimpiai keretbe, de akkor még túl fiatalnak tartottak, nem vittek ki az olimpiára. Sok nemzetközi versenyen indultam, sokszor nyertem, de mindig az elsők között végeztem. A következő olimpián is kerettag lettem, de oda se jutottam ki. Utóbb kiderült, hogy ebben a származásomnak volt szerepe. Amikor ezt megtudtam, nem akartam tovább versenyezni, nem láttam értelmét. Ifjúsági és felnőtt kajak bajnok voltam 1946-tól az ötvenes évekig.

- Milyen iskolát végzett?
- Az inasévek után elvégeztem az Állami Felsőipari Iskolát, amely tíz mesterlevelet és segédlevelet adott. Utána egyetemre mentem, 1956-ban végeztem, hajómérnökként. A Ganz Hajógyárban kezdtem, mint sólyatéri üzemmérnök. 1957-től nyugdíjazásomig, 1990-ig az Óbudai Hajógyárban dolgoztam szerkesztőként, üzemvezetőként, üzemmérnökként.

- Szerette a munkáját?
- A magyar hajógyártásnak rangja volt, sok híres hajót építettünk. A szibériai tolóhajó objektvezetője voltam, részt vettem a modellkísérletekben Hollandiában, a világ leghíresebb intézetében. Hetvennégy tolóhajó készült Óbudán ebből a típusból, különleges járművek voltak, amelyek nemcsak folyami, de tengeri hajózásra is alkalmasak. Öt hajótípus objektvezetőjeként sokat jártam a Szovjetunióban, mi készítettük például azt a tíz Duna-Majna-Rajna tolóhajót, amelyek ma is működnek. Nyugdíjazásom előtt négy darab háromcsavaros tolóhajót építettünk a MAHART megrendelésére, emiatt nem hatvan, hanem hatvankét éves koromban vonultam nyugdíjba. Ezt követően, 1990 és 1993 között a Magyar Műugró Szövetség főtitkáraként tevékenykedtem.

- A munka mellett mindvégig sportolt?
- Említettem, hogy a versenyzést abbahagytam. 1956-ban kezdtem edzősködni a Ganz MÁVAG-ban, de 1957 tavaszán megszűnt a sportegyesület. A Dózsába hívtak edzőnek, a következő évben az MHS szerződtetett, 1959-től 1988-ig pedig a Fradiban dolgoztam edzőként. Sok bajnok került ki a kezem alól, de hivatalosan nem én szerepeltem edzőjükként, mivel munka mellett, csak reggel és délután foglalkoztam velük. Hesz Mihály az én nevelésem volt, Csizmadia István, valamint a többszörös világbajnok Fehérvári Vince is. 1999-ben kajak mesteredző lettem.

- Mikor és hogyan került Százhalombattára?
- A bátyám Bécsben él, sokat járt Magyarországra, például ő hozta be és szerelte azt a nyomdagépet, amelyikkel a hetvenes években nyomták a papírpénzeket. Nyaralója volt Dunafüreden, a motorcsónakját pedig az erőmű hidegvizes csatornáján tartotta. Ott ismerkedett meg Gál Jánossal és Ilinyi Jánossal, akik éppen edzőt kerestek a kajakosokhoz. 1994-ben érkeztem ide, és egészen 2005 végéig, a DESE megszüntetéséig dolgoztam edzőként. Nagyon sajnálom, hogy így ért véget ez az időszak, a gyerekek között többen is remekül versenyeztek, szívesen foglalkoztam volna még velük. A szakosztály jól működött, sok gyereknek adtunk hasznos elfoglaltságot.

A Kajak Mesterek Klubja mindössze annyi helyiséggel rendelkezik, ahol a hajókat tartjuk. Edzés után még arra sincs lehetőség, hogy átöltözzenek az evezősök. Ilyen körülmények között nem foglalkozhatunk gyerekekkel. Egyelőre beérjük azzal, hogy a felnőttek indulnak a masters versenyeken.