Új helyen a Fesztiválklub

Idén első ízben a Battafit Sportközpont ad otthont a Summerfest Fesztiválklubnak augusztus 12-e és 22-e között. A klubban minden este változatos programok várják a fesztivál vendégeit és a szórakozni vágyókat. A diszkó mellett élő zene is lesz, fellép Mánya Zsolt zenekara, valamint a Cuba Ritmo.

Akik az önfeledt bulizás mellett semmiről sem szeretnének lemaradni, külön szobában, kivetítőn nézhetik az olimpiai közvetítéseket, és két világhálóra kapcsolt számítógép is rendelkezésükre áll. Emellett az egész épületben biztosított a wifi csatlakozás, tehát saját laptoppal bárhol lehet internetezni.

A fesztivál ideje alatt az egész épületből ki lesznek tiltva a füstölgők, dohányozni csak a teraszon és a parkolóban felállított 15 méterszer 25 méteres sátorban lehet. Utóbbi helyeken természetesen ugyanúgy működik majd a kiszolgálás, mint a belső, éttermi részben.

A Fesztiválklub vendégeinek biztonsága és a parkolóhelyek biztosítása végett a fesztivál ideje alatt, este 10-től reggel 6-ig lezárják a Dunafüredi út Pannónia út és Vasút utca közötti szakaszát. A forgalom elől lezárt szakasz az éjszakai és hajnali órákban csak parkolóként működik – tájékoztatott Katona István, a Fesztiválklub vezetője.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák