A városháza dísztermében fogadta Vezér Mihály polgármester a kiváló tanulmányi eredményt elért diákokat, a tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést nyújtott tanulókat, valamit felkészítő tanáraikat június 25-én. Az ünnepeltek okleveleket és könyvutalványokat kaptak, és „kicsengetés utáni tízórain” látta vendégül őket az önkormányzat.
A Képviselő-testület által alapított kitüntetési rendelet értelmében Kiváló Tanulmányi Eredményért Díj adományozható azoknak az általános- és középiskolai végzős diákoknak, akik tanulmányaik során mindvégig kitűnő bizonyítványt kaptak.
A Tanulmányi Versenyekért Díj azoknak az általános- és középiskolai diákoknak és felkészítő tanáraiknak adományozható, akik az adott tanévben megyei szintű tanulmányi versenyen I-III. helyezést, országos szintű tanulmányi versenyen I-VI. helyezést értek el.
A díjazottak iskolánként a következők voltak:
1. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA:
Tanulmányi Versenyekért Díjban részesült:
Petróczi Rafael 6.b
A Hajdu - Bihar Megyei Tudományos ismeretterjesztő Társulás (TIT) Országos Tehetséggondozó Tanulmányi Levelezős Versenyén magyar nyelvből és matematika tantárgyból országos 1. helyezést ért el, valamint a Kazinczy Szépkiejtési Verseny megyei 2. helyezettje.
Felkészítő tanárai: Zsebőkné Szilvási Mária és Mongyi Éva,
Valkusz Lili 6.b
A „Bendegúz" Anyanyelvi Megyei tanulmányi versenyen ért el 1. helyezést.
Felkészítő tanára: Mongyi Éva,
Karaivanov Lilla 6.b
A Kazinczy Szépkiejtési Verseny megyei 3. helyezettje lett.
Felkészítő tanára: Mongyi Éva,
Dávid Anita 7.b
A Hajdu-Bihar Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Országos Tehetséggondozó Tanulmányi Levelezős Versenyen, magyar nyelv tantárgyból országos III. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Petróczi Mariann
Sefcsik Gergely 2.b
Az Alma Máter Országos Levelezős Verseny Környezetismeret tantárgy országos 4. helyezésével büszkélkedhet,
Kántor Flórián 2.b
A Kányádi Sándor Mesemondó Versenyen megyei l. helyezést, a Turán megrendezett Megyei Népmesemondó Versenyen pedig megyei 1. helyezést ért el.
Mindkettőjük felkészítő tanára: Gaschler Hedvig
EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA:
Tanulmányi Versenyekért Díjban részesül:
Csókási Annamária
A Manó Tanoda Országos Levelező Versenyén 5. helyezését érte el irodalomból.
Felkészítő tanítója: Daruka Béláné
Tőke Petra
A Manó Tanoda Országos Versenyén 4. helyezést ért el.
Felkészítő tanítója: Daruka Béláné
Tejes Viktor
Az Eötvös Loránd Általános Iskola 8.b osztályos tanulója. Kiváló tanulmányi munkája mellett 3. helyezést ért el a Pest megyei Számítógépes Alkalmazói Versenyen grafika kategóriában.
Felkészítő tanára: Ötvös Józsefné
ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjban részesült:
Rácz Szabó Lilla 8.b osztályos tanuló
Darázs Valentina 8.a osztályos tanuló
Sándi Luca 8.b osztályos tanuló
Tanulmányi Versenyekért Díj:
Kecskés Laura 2.a
Az Apáczai Megyei Ének versenyen II. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Nagy Vivien
Vuleta Boglárka 3.b
A Bolyai Megyei Matematika Verseny II. helyezettje
Kristóf Attila Tamás 3.b
A Bolyai Megyei Matematika Verseny II. helyezettje
Juhász Viktória 3.b
A Bolyai Megyei Matematika Verseny II. helyezettje
Mazzag Bálint, 3. b.
A Bolyai Megyei Matematika Verseny II. helyezettje, aki ezen kívül a Bendegúz nyelvÉsz Országos Anyanyelvi Tanulmányi Versenyen megyei I. helyezést, országos IV. helyezést ért el, valamint a Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei I. helyezettje.
Felkészítő tanítóik: Bokodi Erika és Novákné Tamás Gabriella
Sipos Klaudia és Harnberger Ramóna 4.b
A Budaörsi Hermann Ottó Általános Iskola és a Budaörsi Logopédiai Intézet által meghirdetett megyei alsó tagozatos mesemondó versenyen ezüst fokozatot értek el, valamint Harnberger Ramóna a Tudományos Diákköri Konferencia regionális döntőjén III. helyezést ért el.
Felkészítő tanítóik: Kiss Józsefné és Szuláné Eckhardt Laura
Szécsi Péter 7.b
A Varga Tamás Matematika Verseny megyei döntőjén 3. helyezést, valamint a Tudományos Diákköri Konferencia országos döntőjén szintén 3. helyezett lett.
Felkészítő tanárai: Csapó Andrea és Szűcs István
Darázs Valentina 8.a
Az Öveges József Fizika Verseny megyei döntőjén 3. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Mózes Attila
Az iskola kamara kórusa az Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedőn 2. helyezést ért el. A kamarakórus tagjai:
Valter Anikó 8.a
Kiss Henrietta 8.a
Tárnoki Fanni 8.a
Máté Bianca 8.a
Gáspár Bence 8.a
és Bánovics Nóra
Felkészítő tanár: Véghelyi Zsuzsanna
Pető Ádám 9.b
Az Országos Környezetvédelmi Pályázaton 3. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Adorjánné Káldi Boglárka
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
Általános iskola intézményegység tanulói közül:
Kiváló Tanulmányi Eredményért Díj
Szép Teodóra a 8.a osztály végzős tanulója
Nyolc éven át kiváló tanulmányi eredménye mellett rendszeresen készült versenyekre is. Többször jó helyezést ért el matematika, nyelvtan, német versenyeken.
Tanulmányi Versenyért Díj:
Dernei Kristóf 1.a
A Bendegúz Nyelv-Ész megyei versenyen első osztályosként II. helyezést ért el, bejutott az országos versenyre, ahol nála idősebbekkel versenyezve is szép helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Mazzagné Kovács Ildikó
Vetráb Mercédesz 6.b
A Pest Megyei Számítógépes Alkalmazói Versenyen grafika kategóriában megyei II. helyezést ért el és
Felkészítő tanára: Ridzi Gizella
Lieszkovszky Fanni 8. c
A Pest Megyei Számítógépes Alkalmazói Verseny - táblázatkezelő kategória megyei II. helyezése.
Felkészítő tanára: Ridzi Gizella
Újvári Ágnes 7.b
A Nyelvünkben élünk Országos Verseny megyei fordulóján I. helyezés ért el.
Felkészítő tanára: Tilingerné Sebe Ágnes
Művészeti iskola intézményegység:
Tanulmányi Versenyért Díj:
Bolyki Zsófia
Fuvola szakos tanuló, a Cegléden megrendezett Megyei fuvolaversenyen 2. helyezést ért el, az Országos fuvoladuó és kamarazene versenyen is 2. helyezett lett.
Felkészítő tanára: Gergely Annamária
Székács Noémi
Fuvola szakos tanuló a Cegléden megrendezett Megyei fuvolaversenyen 1. helyezést ért el, az Országos fuvoladuó és kamarazene versenyen 2. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Gergely Annamária
SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Négy éven át kiváló tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek és Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjban részesültek:
Ötvös Zsuzsa a 12 b. osztály végzős tanulója
Józsa Viktor Zalán a 12 a. osztály végzős tanulója
Majrik György a 12 a. osztály végzős tanulója
Pap Kinga a 12 g. osztály végzős tanulója
Lehoczky Orsolya a 12. g. osztály végzős tanulója
Kiss Ferenc a 12. g osztály végzős tanulója
Tanulmányi Versenyekért Díjban részesült:
Somodi Boglárka 12.b
A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége által rendezett országos gépíróverseny 5. helyezettje lett, valamint a Török Aladár Országos Tanulói Gyorsíró-Gépíró és Szövegszerkesztő Versenyen I. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Tóthné Horváth Julianna
PESOVÁR FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
Tanulmányi Versenyekért Díjban részesült:
A Közép_Magyarországi Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen négy tanuló ért el első helyezést és továbbjutottak az országos döntőbe, ahol kategóriájukban a tíz legjobb tanuló között végeztek:
Kajtár Judit
Zubály Viktória
Nagy Péter
Tallér Botond
Felkészítő tanáruk: Hájas Tibor
A Pásztón megrendezett Országos Junior Versenyen a Kisforrás Táncegyüttes I. helyezést ért el.
Felkészítő tanáruk: Nagy Anikó és Hájas Tibor
A Pápai Országos Ifjúsági Találkozó és Tanulmányi Versenyen az Ifjúforrás Táncegyüttes a Mezőföldi táncok, valamint a Leánylopás Bukovinában című koreográfiák bemutatásával elnyerte a tanulmányi verseny I. díját.
Felkészítő tanárok: Sági Susan és Tóth László
Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület által szervezett országos tanulmányi versenyen az Apróforrás Táncegyüttes megyei, majd régiós I. helyezést ért el.
Felkészítő tanáruk: Zsille Dóra és Nemecsek Levente









